na most aztán tényleg szétkúródott a sablon, olyannyira hogy nincs is. rendszergazda baszogatása folyamatban ;-)
Archive for the 'ToDo' Category
csüt
hattól kettőig mérés a szutykosban (8h) 17:48
labor ügyködés (min 1h) 17:48
másik fordítás (1,5 h) 21:10 lemondva
tanítás (2h) 19:50
Tandem 1:10
pén
délelőtt labor ügyködés (3-5h) 12:30
egyik fordítás (nemtom) de beleszarok, megcsinlom síelés után
délután kísérlet (2-3h) 16:30
gondolkodás, eredménybaszogatás (sok) 1:20
pakolás (kevés) indulás előtti fél óra
fogorvos (1h) 19:30
szo-kedd
sí (4x24h)
minden kipipálva, de lesz még egy csörtém a határ előtt
ftr: a mai kísérlet félsiker, vagy tán egészen az, még kiderül
bevettem az utolsó szem antibiotikumot is, azt várom, hogy egy napon belül elmúlik a “gyomortáji diszkomfort”, ahogyan a mellékelt tájékoztató enye eufemizmussal jellemzi hogy kurvára kellemetlenül fáj a hasam és alig tudok eleget inni ahhoz hogy ne száradjak ki félnaponta. ez remek lesz már csak azért is, mert 50 méternél jobban is el merek majd távolodni a vécétől és kimehetek nem csak a lakásból, de akár az utcából is. ja, és ihatok sört.
nem fáj a fogam már öt vagy mennyi napja, az egy mondat a fájdalomról megírása elnapolva.
megetettem a számítógépet munkával és azt várom, hogy holnap reggelre kiderül, hogy egy héten belül oda tudok állni a Nagy Testvér elé egy grafikonnal amin a kísérleti próbatest erő-elmozdulás grafikonja és a végeselemes modell eredménye fedik egymást. nemkicsi előrelépés volna, kb úgy várom a holnap reggelt, mint anno a mikulást. ugyanekkorra három cikk legyen kipipálva.
a németeket igen könnyen zavarba hoztam egy egyszerű kérdéssel: hogy van az, hogy nem isztok csapvizet, mert az klóros (es stinkt nach Chlor!) de mosogatáskor nem öblögetitek le habot az edényekről hanem hagyjátok hogy rászáradjon és utána abból esztek-isztok, he? ez valami össznémet szokás, láttam bajoroknál is és poroszoknál is, érthetetlen. én viszont iszom a csapból de nem akarok mosogatószert inni, vili?
a freeblog.hu kényelmesebb és jobban használható mint a blog.hu. szerintem. a karlsruhe.hu motorját frissíteni fogom ha összeszedtem a bátorságomat.
és persze mindig van egy első lépés, ami jelen esetben felkérés két angol folyóiratcikk leadására (az egyik lapnak olyan impact factora van hogy amikor megláttam beleremegett az ánuszom) két magyar folyóiratcikk, ezektől nem félünk, meg egy baromi régen húzódó sztori perszehogy nem lett befejezve, a francnak van hozzá kedve node a pénz beszél, aztán három olyan vizsga hogy attól nem csak beremeg, és amikor megvan, akkor kéne elérni azt, hogy mától számítva másfél hónap múlva van.
attól tartok, unalmas lesz a blog.
van a Zielhang a Planai aljában, klasszikus VK-futam helyszín.
ha fent állsz a tetején és hátranézel egy szabvány lejtőt látsz, fehér az egész, jobboldalt piros háló, baloldalt rézsű, felette fenyők, a vége egy balos kanyarban tűnik el. se nem meredek se nem lankás, kényelmes kis pálya volt ez idáig kéremszépen, nagyjából a képességeimhez mért, szép hosszú, pár helyen kicsit szűk meg jeges de azért nagyjából egyenes, idáig nem kellett nagyon megfeszülni benne.
és akkor ott a Zielhang: eltűnik alólad a hegy. vesz egy görbületet és egész egyszerűen eltűnik, hogy párszáz méterrel lejjebb megjelenjen ismét, ott egy kurvanagy parkoló, tele jobbnál jobb kocsikkal. látszik a legvége, látszik a legeleje, a kettő közötti részről viszont se kép, se hang, csak a tapasztalat mondja belül halkan hogy húbazmeg ez kurva meredek én meg már régóta nyomom, kicsit fáradtnak is érzem magam, de nincs mese, mert a piroson kerülni csalás és különben is, amikor a profik mennek itt akkor gyémántkeményre van fagyasztva az egész lejtő és ők mégis úgy mennek le rajta mint a zállat, jó akkor én majd nem fogok annyira zállatkodni, de egészben lejutok ha beledöglök is, nem egy embernek sikerült már.
csak egy tétel van az idei todo listámon, a doktori megírása és megvédése.
UP igazad van, meg is mondom a csodafegyver nevét: purhab, egy kis adagot kell a kipufogóba nyomni. a flakonhoz kapott műanyagcső arra jó, hogy kivülről ne lehessen egyből látni a gond okát.
rúdvégeselem program
a tesztelés és a posztprocesszor még hiányzik. ha az is meglesz, GPL alatt megy a közösbe
kaotikus dinamika
- mátrixanalízis, numerikus módszerek, stabilitáselmélet katasztrófaelméleti megközelítésben, digitális képfeldolgozás, kompozitok mechanikája, C++, kaotikus dinamika, MérnökÚr
- rúdvégeselem program, rácsszerkezetek optimálása, két konferenciacikk, oktatás
- síelés, CM 2006, sisak és villogókampány
















































