amikor a fácsén szembejövő arcokhoz már a polgári név társul és ha pisztolyt tartok a fejemhez akkor se jut eszembe hogy mi volt a blogja neve pedig elég jó volt az de már úgysem írja az vagy a szenilitás vagy az hogy vége ennek az egésznek és nem tudom minek csinálom már ha ezt csinálásnak lehet nevezni így formailag tartalmilag és általában belefektetett erőfeszítésileg is minimálközpontozással
Archive for the 'szerkesztőségi hírek' Category
Tudod, vannak azok az emberek akiket gyerekkorodtól fogva kerülsz és utólag is utálsz, mert mindig rendet akarnak, és egyáltalán nem ugyanolyat mint te. Nem a szobádban, hanem az életedben úgy általában. Egy nyáritáboros “ifi”-párt és egy gyerekkori haver szüleit tudnám kapásból ide sorolni, pár napközis tanárt és párat a gimnáziumból. Még most is ökölbe szorulok ha eszembe jutnak.
Borítékolom, hogy visszasírom még az ORTT-t, mert az legalább nem akart deklaráltan megvédeni. Nagyfiú vagyok, ivarérett, meg szavazni is mehetek mindig és asszem tudok magamra vigyázni, bár az ilyen Szalai-féle szafkalapoktól a bármiregulációs ötleteikkel mindig féltem kicsit. Szóval ez most jó szar lesz, de ha van egy kis szerencsénk azért nem fognak nekiállni hogy ráneveljenek bennünket mondjuk a Schmitt tiszteletére.
na most aztán tényleg szétkúródott a sablon, olyannyira hogy nincs is. rendszergazda baszogatása folyamatban ;-)
Az alapdolgokat tudja, bár lehetne kicsit javítani, az egyből látszik.
i’m a bitch of google android
a karlsruhe.hu a következő két hónapban még kevesebb infót ad majd mint az elmúlt kettőben (igen, ez nem lehetetlen), mert a szerkesztőség doktorit ír. majd visszajövünk (reméljük ép ésszel) félig kész doktorként, BMF-re beiratkozva.
hogy ilyen hosszú kihagyás ezen a blogon még nem is volt.
eddig.
Leginkább azért, mert régóta ki szerettem volna próbálni a háromhasábos layout, továbbá emelni óhajtottam a felhasználói élményt.
Jobboldalt nagy változás nincs, baloldalra pedig a nem annyira fontos, ámde szerintem érdekes dolgok mennek majd. A bejegyzések témája vélhetően inkább lesz kütyü-nanotechnológia-űrkutatás irányú mint bármi más, de felmerült egy villantásszámláló gondolata is (ti. hogy hányszor szerepel a velveten ez a szó).
A baloldali dolgoknak van saját kategóriájuk, egyesével kommentelhetőek és lehet hogy lesz hozzá külön feed is, úgyhogy nem marad le senki semmiről (nem mintha ezen múlna a dolog).
A külalak alapja a Blue Zinfandel háromhasábos változata – Brian Gardnernek köszönjük – amit a továbbiakban az alapokig le fogunk rombolni és valami egy- ámde nagyszerűt építünk a romjain. A Zinfandel egyébként egy szőlőfajta. A bal oldali oszlop motorja a Sideblog WP-plugin picit fazonra igazított változata.
Nem mondanám hogy készen vagyunk, de maga a tény, hogy nem esik szét IE alatt az oldal nagy büszkeséggel tölt el (ügyes vagy, Brian). Addig is, kérjük az építő kritikát a kommentek közé valamint enjoy.
Vista Ultimate 32 le.
XP 64 fel.
XP 64 le.
Vista Enterprise 32 fel.
Vista Enterprise 32 le.
XP 64 fel.
XP 64 le.
Vista Ultimate 64 fel.
vLite fel.
Vista Ultimate 64 le.
Vista Ultimate 64 vLite verzió fel.
upd.:
Vista Ultimate 64 vLite verzió fel.
XP 64 fel, oszt ennyiben maradtunk.
Eladó 4x1GB RAM modul (DDR2, 1066MHz, Kingmax). Csak egyben, 10k-ért a tied.
ha lett volna nálam egy hálózati kábel, mint ahogy nem volt, ezt a postot az új lakásból nyomtam volna (kezemben lakáskulcs, mellettünk örömsör). sör se volt nálam, rohanni kellett. birtokbavétel vagymi, nemsokára költözik a szerkesztőség.
az 1 nem a házszám, ftr.
új egérpadom van. jegesmedvés.
nem írok blogot mert melózom, vili?
mmint a szerkesztőség egyik fele, úgyis mint Steiger Antal.
szép nagyot (nem nagyon nagyot) napfényeset, felső emeleten egy belvárosi lakásban
szóval ugyanúgy mint egy éve,
megy a lakásnézegetés
és jönnek a csalódások
megspékelve hülye ingatlanosokkal – persze ez egy jó régi post, a keyboad warriorral remekül ki lehet jönni – és unott eladókkal.
Ma kettőt láttam, egy harminc négyzetméterest (kicsi) a Rózsák terénél, pontosabban a Rózsa-Dohány sarkon egy gyönyörűen felújított házban. csak éppen a wc a konyhába szellőzött, hö.
Meg egy 40 négyzetméteres másikat (közelítünk a jó mérethez) a Székely Bertalan utcában ami képen majdnem jó volt, bár kissé megzavart amikor az ingatlanos csaj elmondta, hogy a feng shui alapján lett megtervezve. Nos, valójában egy klasszik József Attila-féle ment a padlásra jellegű mosókonyha lett úgy átalakítva, hogy a falra belülről felrakták a hőszigetelést és arra a gipszkartont.
Úgy érzem, lesz még mit mesélnem mostanában.
ma van öt éve hogy otthon leültem a gép elé (akkor még egy tagja volt a szerkesztőségnek), megkerestem miles blogját, megnéztem a szolgáltatót, regisztráltam, aztán írtam kb háromezer postot.
kétnapos ünnepségsorozat kezdődik ma és holnap koncert:
ma Csókolom@Tandem kevésért, holnap Gogol Bordello a hajón kurvasokért (btw tegnap jöttem rá, hogy az A38 a régi magyar szabványban (MSZ 15026 sorozat)) egy anyagminőséget jelöl (acélt), a hajó acélból van stb., mindegy mellékszál, szóval öreg vagyok baz.
WordPresst használó bloggerek figyelmébe: egy új WP plugin.
a karlsruhe és a staiger.antal címek ezen a domainen ismét élnek
technikai részletek: aug 11-én lejárt a domain reg és mivel nem fizettem a folytatásért, le is kapcsolták egyből a cuccot. a mySQL dump és tárhelymentés 11-én éjjel megvolt, majd az átregisztrálás gapját kihasználva át is költöztettem a (tárhely kivételével) mindent a deja.hu szerverére. Franknak köszönet a technikai segítségért.
Aztán volt WP upgrade 2.2.2-re (kb. 5 percig se tart), ékezetek rendberakása (2 perc, innen automatizálva), K2 fel majd le, ideiglenesen visszakerült az orrszarvús skin, aztán mégis vissza a K2, a kommentspam blokkolására végre van megoldás – még ha némi interakciót igényel is a felhasználótól (bár aki hozzászól az amúgyis interaktív).
Egyébként csütörtök óta heveny gyomorrontásban szenvedek, nem részletezném, csak annyit, hogy azóta mintegy fél kiló krumplit sikerült elfogyasztanom, remek erőben vagyok. a háromnapos ausztriai bringáspihi ugrott, ez van. viszont láttam 3 will smith filmet 12 órán belül.
vagyunk, leszünk. igyekszünk.
unom ezt a szart
jó nyilván nem szar de unom
folyamatosan harcolok a komment spamekkel, senki se csüggedjen ha egy-fél napig nem jelenik meg a beírt bölcsesség
ez annyira jól sikerült, hogy kénytelen vagyok utánaküldeni egy sört
működik a WP-blogring plingplugin, mi mást mondhatnék erre, minthogy kiváló
Közérdek: ha valaki szeretne egyedi számlálós CM bannert (olyat mint ami a fejlécben van, ha nem elég az a többféle ami a criticalmass.hu-ról letölthető), kérem, szóljon és ne a statból kelljen kibányásznom a dolgot. Ha nem stimmel a méret, átszabom és megcsinálok minden ilyesmit mert kb. 5 percbe tellik, csak szólj hogy használnád, úgyis azt fogom mondani hogy tessék itt a kód és hostolom is az egészet. köcce.
update 2007. 04. 17. 22:15: ugyanez vonatkozik a térképre meg a minden másra is, akár CM-es akér nem. csak tudni akarok róla, ennyi az egész. a mailcímem jobboldalt van legalul.
két napig gyalogbéka vagyok, ami a tegnapival együtt három, és tegnap egyből meg is mutatta szebbik arcát a békávé, caplathattam a tandemig gyalog, mert nem járt a negyvenhetes. érdekesek az emberek, az egyik azt mondta mellettem a telefonba hogy már fél órája várja hogy jöjjön egy villamos. ennyi idő alatt gyalog is bárhova, úgyhogy nekivágtam, s lőn.
amig nincs bringám addig nem is írok semmit, nincs miről (ó, dehogy nincs).

















































