Archive for the 'orvosi pályán' Category

9. születés

Tudjátok milyen nap van ma? A ~-. Ennek örömére ma zászlót hidat lengetünk Szolnokon.

UCSD

Eddig minden fasza!

everything is a remix másodgondolat

A plagizálást sose bírtam, a forrásmegjelölés nélküli szakaszmásolgatást nem szeretem, egy teljes cikk betűhű átvételét és a rosszul fordított marketinganyag kopipésztes, fél másodperc alatt kivehető lenyúlását meg végképp utálom, mert ettől már átverve érzem magam. Mivel a szövegstílus mindig árulkodó én pedig fél-egy éven belül néha pár szóból felismerem és beazonosítom amit egyszer elolvastam, nehéz átverni. Hát így megy ez.

a kandón túl

OneWire: pipa.
Buzzer: pipa.
microsSD: pipa. Eddig ez a nagyvad.
Felkészül: egy RF, egy ADC és két gyorsulásmérő egység.

plan the trip

Vettem egy szeptember közepére szóló repülőjegyet. A visszaút időpontja egyelőre nem fix mert fél évnél távolabbi időpontot nem lehet megadni.

témaszám igénylés

Témaszámot pedig így igényelsz:
Nem megnevezett ámde fejvakargatósan minek-számít-ez témában 3-5 kör alatt sikerül megegyezni a jogászokkal. Utolsó utáni pillanatban megszületik a mindkét fél által aláírt szerződés, innentől kezdve aludni sem érdemes és blogposztot sem szabadna írni, annyira drága az idő. Az admin kitölt pár űrlapot. Ebből és szerződésből három példányt a hónod alá csapsz és aláírásokat gyűjtögetve, egy-egy példányokat leadogatva végigjárod a következő utat:
I. emelet A ember,
I. emelet B ember,
VI. emelet A ember,
I. emelet B ember,
VI. emelet B ember,
III. emelet A ember,
II. emelet A ember,
II. emelet A ember mert elsőre nem volt ott,
III. emelet B ember,
II. emelet B ember,
és már kész is vagy.

csillagidő sok

olyan fáradt vagyok, hogy azt se tudom mi a különbség a főtengely és súlyponti tengely között.
az volt, hogy a) kigondoltam, így csinálok a feszültségtestből igénybevételeket (N, két nyomaték plusz gátolt csavarás) lineáris algebra ismereteim maximális kihasználásával (ami a kvadratikus mátrix invertálása matlabbal), b) mire az eredmény szar lett leginkább mindenhol kivéve azokon a helyeken ahol ha szar, akkor a minden plusz az invertálás van elcseszve de azt meg beépített rutin csinálta, szóval az régen rossz lett volna. cé) Majd eltököltem vele jópár órát és dé) végül… wait for it…

fejlődünk

A munkakedvem valamiért mindig akkor jön meg, amikor mindenki lelép. Olyankor aztán én is sietek lelépni, csak nekem nem szokott sikerülni.
Ma installálták a lánchíd régi és új láncszemét a gyár előtti folyosón, lehet hogy holnapra le is festik. A népművelési miniszter által védetté nyilvánított tárgyak eredeti színe a döntés szerint szürke.
A paddá avanzsált modell híd is lehetett volna ilyen színű. De nem lett, rajta hagyták az alapozót. Ott az is felmerült, hogy rakunk rá némi méréstechnikát és monitoron ki lehetne írni az eredményt; ebből sajnos nem lett és nem lesz semmi (egyelőre).

egyedi eset

konvergenciaprobléma 4 héttel a határidő előtt megoldva.

deja vu

picsalassú kigyüjtögetős rutinok írásában valószínűleg a világ élvonalához tartozom (megállapítások/retró rovat)

kínzó kérdések

Konferenciacikk template references szekciójába tett hivatkozás vajon számít?

nemhivatalos kabala

A Tanszéki Sárga Kacsa beköltözött a laborba

Salman Khan @TED2011

_pont_ úgy néz ki ezen a képen mint egy Star Trek karakter :-)

next!

A páciensek az egyik oldalon fogynak – a háromból már csak egy van hátra – a másik oldalon meg gyűlnek: eddig négy van de jön még egy ötödik is. Az öt az sok.

forgatókönyv

igazán jó zombifilmet lehetne forgatni mostanában nálunk. a sztori annyi, hogy bemegy az oktató a terembe. vágás: a tanár magyaráz, a hallgatók üveges szemmel bámulnak. vágás: a tanár óra végén üveges szemmel kijön a teremből. végefőcím.

statrep

megvan a doktorim. állat!

statrep

a tököm tele van a doktorival. volt a december vége – január eleje ami arról szólt, hogy BMF ÓE vizsgák (átlag 4.5), aztán pár napja hétfőn a doktori szigorlat (mean(100,100,66) = 89%) plusz előtte másfél-két hét ügyintézéssel és a nyilvános védés szervezésével súlyosbított para, most írom a hivatalos válaszokat a hivatalos bírálatokra hogy pénteken le tudjuk játszani a nyilvános meccset és végre túl legyek az egészen. már nem is tudom mióta mindig úgy ülök neki a dolgoknak, hogy csak még ez legyen kész és meg, kicsit belefáradtam.

milestone

jebebi

egységes jelölést, könyörgöm

kurva jó volna, ha az egyik könyvben nem az lenne, hogy d(fi)/dx = ksi, a másikban meg hogy d(ksi)/dx = fi

hurrá nekem *&@#!

a fb napok óta folyó 56. oldalas hülyeségéhez* (ma és az elmúlt négy napban bármikor) ez a válaszom:
“Equations for orthotropic, transversely isotropic and isotropic materials are the same as for monoclinic materials (Table 2.18) with the elements of the stiffness and compliance matrices simplified according to Eqs. (2.95)-(2.97).”
A holnaptól esedékes könyv 56. oldalán nincs 6 mondat, ott csak egyenletek vannak.

*legközelebbi könyv 56. oldal 6. mondatát rakd be statusnak

ilyen lenne internet nélkül

az előbb linket küldtem faxon.

soha többet nem akarok nyolc órában cikket írni

Az egésznyaras doktoriirás eddigi egyetlen hatása, hogy ha meghallom vagy eszembe jut hogy cikket kell írni, az agyi ellenállásom érezhetően megugrik. Gyakorlatilag bármit szívesebben csinálok, ideértve az utált ZH-javítást is, minthogy elkezdjek írni Gyakorlatilag minden más feladatot kisöpörtem/elvégeztem, de közben az eredeti van-rá-két-hetemből van-rá-öt-napom lett. böe.

mindjárt vége

Ma este nyolcig felszámolom az utolsó ellenálló karaktercsoportokat, még négyezernek mennie kell.

progress

tegnap kb. csont nélkül túlestem/átmentem a doktori házi védésen (aka. munkahelyi vita), ma délelőtt pedig aláírtam egy határozatlan idejű szerződést adjunktusi beosztásra.
este a Kiadóban ünneplünk, gyertek oda a lábaitokkal kilenc körül egy valamire.

update: a Kertemben leszünk, gyere-gyere!

ilyen piciben

ő az, személyesen

így állunk

Nagytestvér: Szombat, 1400?
Steiger Antal: Hogy a faszba ne!
Nagytestvér: Köszönöm az interjút!

banyek.

két éve tavasszal feldobtam volna egy jó nagy vödör szart, és most sikeresen aláálltam. unjó.

upd.: mégsem dobtam fel. phü.

sitrep

a vasárnapot átraktuk kedd 1400-ra (a határidő természete hogy először közeledik aztán távolodik). egyre inkább órákban számolok napok helyett. 3. fejezet leadása 73,5 óra múlva, ebből alvás 12-14 óra, meg tudom csinálni.

frappáns. főleg az a tentatively

Science works in the sense that, if we chuck out all the ideas about a subject that don’t fit the available evidence, we end up with a small number of remaining ideas (ideally just one) that do fit the evidence, and we tentatively accept them as being, possibly, not wrong. Then we try and get some more evidence.

in: 13 things that do make sense

meglepő

a windows kiskutyája, az a rendszerbe sehogysem illeszkedő sárga vakarék segített megtalálni egy fájlt amit a googledesktoppal esélytelen lett volna. mégiscsak jó valamire.



Ennél már nincs lejjebb