Archive for the 'gálya' Category

Upgrade

lesz még egy giga RAM a gépbe és egy külső 160-as vinyó, mert kicsit szűkös a laptopon a 40.
ezt úgy kell elérni, hogy akkor teszed fel a kérdést a főnöknek amikor már úgyis egy hete röpködnek a százezrek, és fél perccel azután hogy a kezébe nyomtad egynapi munkád gyümölcsét, az általa előzőleg nagyon megköszönt és megdícsért, holnapra esedékes MTA előadásának PPT anyagát.
akár örülhetnénk is, de ez csak annyit jelent, hogy ezentúl kicsit erősebb vason dolgozom.

zsákmányállat

úgy tűnik, munkabírásom véges időre végtelenné tehető
ámde
úgy tűnik, türelmem végtelen időre tehető végtelenné
tehát
ideális alany vagyok a kizsákmányolásra.
(ma éjjel hajnalban nem akarok a főnököm szobájában a kanapén aludni, bár azok az állapotok se vonzanak ami a nefiben vannak)
a legszörnyűbb az egy mai mondat: “csak az utolsó oldalt fogják elolvasni, kábé ketten”. fogjuk fel úgy, hogy az ötven év múlva az atomfizika tanszéken dolgozók számára dolgozunk. (hé ti, akkor! megbecsüljétek amit csinálunk!)

work sucks – beszámolok

nos,
ha ebből a két melóból milliomos leszek is (nem vagy legalábbis nemtom),
a
faszom
tele van.
(minden szót külön sorba írni kibaszott modoros, még ha rímelne(!), olvasd üvöltve akkor a közelébe jutsz)

ma mindenesetre “elkészült” (=abba lett hagyva az írása) egy 170 oldalas (másfélkilós) doksi az elmúlt négy hónap fele munkájáról, holnap nagyondurva ilyet publikálok – nem végleges verzió de 99%-os – holnaptól már DújVáros, aztán szerdán le, kedden vissza, utána kapcsolatépítés dulván (mellette a DújVárosi mérés kiértékelése, a maradék 1% befejezése meg ami még közbejön).

alszom függöny

ToGo

perceken belül nulla, én mondom. én.
és ez így lesz még legalább 12 óráig.
el.

ToGo

0
vagyis 2, de estére azt is kiradírozom, úgysegéljen engem aki szokott.

ToGo

0,5

ToGo

1

ToGo

2

ToDo list

egészen pontosan öt dolog van még a ToDo listámon, ebből négyet ma kivégzek. bódottá.

lokális maximum

aludtam kilenc órát juhé
bűntudatom van, megyek befejezni, elkezdeni és reményeim szerint befejezni. látom a dolgok végét, kedd délután 6 óra lesz amikor azt mondom, hogy jó, akkor két napig csak kibelazulok.

én megmondtam

röviden szólva, ezt szívesen kihagytam volna. a tíztől tízig vasporbanmászást, a cigielfogyást, a kajaelfogyást, a már többször felemlegetett puhapöcs(ö)t aki tőlem kérdezi meg, hogy mit ő mit akar mérni (visszafogott voltam: egy meglepettnek tettetett én mondjam meget kapott egy nem tudom és nem is érdekel vagy egy mennyi a DújVárosBP az M6oson kilóhússzal helyett), aki két óra várakozás után – nullás jelre vártunk, gépésszel sose kezdj – bejelenti hogy ok, pakolunk és megyünk és amikor már javában szereljük lefelé amit egész nap raktunk össze és megjön a nullás jel mégiscsak mérni akar, meg a párás negyven fokot, a koszt, a zajt, az unalmat, a távolságot, a távollétet és úgy egyáltalán: mindent. az egészet. kurvaaannya.
és még egy behűtött sör sincs itthon.

breaking news

öt év intenzív intenzív használat után ma sikerült először megfektetnem a MATLABot. erre iszunk.

galád

- hétvégén leszel?
- nem terveztem, kellemes hétvégét.
- neked is, antal. szabadság-híd, eredményfeldolgozás.

a főnököm és én, tíz perce. mindenkinek kellemes hétvégét.

két hétig nemalszom

nagyon úgy néz ki hogy nem lesz gyenge a következő pár nap, a jövő hét végén pedig a Szabadság-hidat is lezáratjuk.

tsz 2006

Szabadság-híd
tanszéki szabihíd

Német összefoglaló
tanszéki német

Komáromi híd
tanszéki komáromi híd

VN

csak hogy akkor se unatkozzunk, amikor már nem gőzerővel írjuk a cikkeket (vagy gőzerővel javítjuk a visszadobott cikkeket), építünk valami teherbírással rendelkező cuccot hurkapálcikából a kari napokra. csak minek.

cikkek

komáromi híd leadva, szabihíd leadva, német cikk nyelvi lektornál (elkészült, mekkora vagyok), namsokára a szokásos nyomtatási kép. elhúztam konyhabútort szerelni, csá gyíkok.

tsz_német

Kicsit elveszve érzem magam ezzel a német cikkel, egyrészt mert egyedül írom, egyesedül és nem is lesz rajta más neve, másrészt mert utálom a német nyelvet írásban, olvashatatlan, meg van ez a derdiedas amire úgy alpból szarok de most nem lehet, harmadszor mert van az egészre két napom, és negyedszer mert a tököm tele van azzal, hogy ezzel a témával ovis szinten foglalkozzak, pedig most muszáj. Lehet hogy úgy kéne csinálni, hogy fogom a 100 oldalnyi szöveget és csak minden ikszedik szót rakom át a cikkbe, hogy pont nyolc oldalnyi legyen. ikszet meghatározom próbálgatással, aztán formázás és csókolom.

bagoly

rá kell jöjjek, hogy a “reggel leülök és dolgozom” nem az én stílusom, ellentétben az “este nem emelem fel a fenekem”-mel. ez valószínűleg összhangban van azzal hogy korán kelni szörnyű, mint ahogy korán lefeküdni is. különben is, kultúrember nem fekszik le aznap amikor felkelt.

LT_2

LT_2_kiserlet

LT_1

LT_1_jegyzőkönyv

re: hengermű pre

remek felvételek készültek a műben a mobiltelefonommal miután kiderült, hogy az intézményben tilos a fényképezés (a kolegák valami ukrán vonalat emlegettek úgyhogy fülem-farkam behúzva itthonhagytam a gépet), de már elő van készítve a csokornyakkendőbe cejgnadrág sliccgombjába rejtett miniatűr kandikamera, csütörtökön visszamegyünk (már megint) és akkor majd tényleg lesz kép, a munkaterület ugyanis tökéletes rejteket nyújt az ipari kémek számára (ergo teljesen felesleges volt a fülfarok behúzás te gyáva nyúl)
a rendszert – a mindenkorit – átbaszni a legjobb móka

hengermű pre

nem fáj a fogam, ki tudtam aludni magam, boldog ember vagyok.
hétfőn visszamegyünk méricskélni a hengerműbe, lesznek képek és részletes beszámoló erről a helyről, előre csak annyit, hogy az egész rettenetesen mocskos, meleg, sötét, igazi helyszín lehetne a földi pokol c. film forgatásához, viszont vicces méretű és alakú munkagépek dolgoznak benne, nem gondoltam volna pl. hogy van eredetije a Tronban szereplő poligonoknak. A google mapsen megtalálható a csarnok, igen, az a 45 fokban álló pálcika az, hossza kb. ötszáz méter, az egész városhoz képest sem kicsi.
Alant annak a szerkezetnek a végeselemes modellje (az összehasonlító feszültségekkel) amin mérünk. szép modell, de ne essünk hasra: lineáris benne minden mint a parancsolat, maximum a geometria megalkotása nem egyszerű és egy renderfarm kell a kiszámolásához, más nehézség nincs benne (courtesy of Anyagtudomány Tanszék).
elso_allvany_VEM

9 zene

köszi isolde meglesz, csak holnap fél ötkor kelek hogy hatkor indulhassak és fél nyolckor (fél nyolckor baz! akkor szoktam a másik oldalamra fordulni!) már izzadhassak (majd a dezodorom bírja) a többek által csak földi pokolnak nevezett Dunaújvárosi Acélhengerműbe érzékeny műszerekkel ezrelékes nagyságrendű nyúlásokat mérni egy tíz méter magas öntöttvas baszon. Üzemi állapotban hát persze, fél méterre tőlem Curie pont fölé hevített vastömbök szánkáznak majd 4-5 kmhval hogy jól formált IPE, HEA és HEB szelvények lehessenek párszor tíz méterrel odébb. Külön figyelmeztettek, hogy olyan ruhában menjek amit nem fogok sajnálni kidobni.
szóval ha visszatérek.
egyébként aszondó vagyok, jó kis válogatáskazinak nézünk elibe.

meló meló hátán

idén se fogunk unatkozni, de legalább az éhenhalás se biztosított (túlzok, ne higgy nekem)

a helyzetnek az ő állása

bevettem az utolsó szem antibiotikumot is, azt várom, hogy egy napon belül elmúlik a “gyomortáji diszkomfort”, ahogyan a mellékelt tájékoztató enye eufemizmussal jellemzi hogy kurvára kellemetlenül fáj a hasam és alig tudok eleget inni ahhoz hogy ne száradjak ki félnaponta. ez remek lesz már csak azért is, mert 50 méternél jobban is el merek majd távolodni a vécétől és kimehetek nem csak a lakásból, de akár az utcából is. ja, és ihatok sört.

nem fáj a fogam már öt vagy mennyi napja, az egy mondat a fájdalomról megírása elnapolva.

megetettem a számítógépet munkával és azt várom, hogy holnap reggelre kiderül, hogy egy héten belül oda tudok állni a Nagy Testvér elé egy grafikonnal amin a kísérleti próbatest erő-elmozdulás grafikonja és a végeselemes modell eredménye fedik egymást. nemkicsi előrelépés volna, kb úgy várom a holnap reggelt, mint anno a mikulást. ugyanekkorra három cikk legyen kipipálva.

a németeket igen könnyen zavarba hoztam egy egyszerű kérdéssel: hogy van az, hogy nem isztok csapvizet, mert az klóros (es stinkt nach Chlor!) de mosogatáskor nem öblögetitek le habot az edényekről hanem hagyjátok hogy rászáradjon és utána abból esztek-isztok, he? ez valami össznémet szokás, láttam bajoroknál is és poroszoknál is, érthetetlen. én viszont iszom a csapból de nem akarok mosogatószert inni, vili?

a freeblog.hu kényelmesebb és jobban használható mint a blog.hu. szerintem. a karlsruhe.hu motorját frissíteni fogom ha összeszedtem a bátorságomat.

egy ember, két program, nulla motiváció

Építsen négy nap alatt két várat szarból, Ön. Ha ezzel végzett, van hat napja a szarvár építésével párhuzamosan írt cikk befejezésére.
Erre ma este inni kell.

statikuskabaré mellettem

“gondunk van a Newton harmadikkal
“az a 101 az annak a 203-nak fele”
“az ábra jó.” “az ábra nem jó”. “oké, egyezkedjünk.”
“ez a terület az annak a mérete, csak amennyivel kisebb, annyival magasabb”
“felírunk egy nyomatéki egyenletet arra a szaggatott vonalra és boldogok vagyunk”
stb.

Szinglihordák prédálják az országot

Ma délután ez járt az eszemben. Ennek némileg ellentmond, hogy sokan azt se tudják miaz a szinglihorda, de ugyebár csak mert nem tudunk a nevén nevezni valamit, attól az még létezik (vö.: törvény nemismerete), márpedig szinglihordák pár napja léteznek (vö. feketeöves kommunista).
Miközben ezen rágódtam, kis híján oda jutottam hogy az egyébként érdekes és élvezetes munkát nagy nyilvánosság előtt elküldjem a jóbüdösbe, a FORTRANnal és az összes idióta megoldású munkasíkkezeléssel együtt, de aztán kaptam külső segítséget, és megállapítottuk, hogy egy lokális koordinátarendszer törlése nem vonja magával az annak az origójába definiált munkasík törlését. Utólag logikus.
Szal a kód működik, az alkotó elmegy pihenni. Függöny.

root

Ha van egy érdekes-szeretem és fontos munkám meg egy uncsi-nemszeretem nagyonsürgős munkám, akkor inkább nincs is kedvem bemenni dolgozni, azabaaj. Pedig az érdekes most tényleg érdekes, a sürgős meg tényleg sürgős.



Ennél már nincs lejjebb