Archive for the 'butamédia' Category

Szövegértési feladat

Ma több helyen várható intenzív zivatar. Zivatartevékenységre délelőtt inkább csak a Dunántúlon, kora délutántól már a középső országrészben is, majd várhatóan késő estétől a keleti megyékben lehet számítani. A zivatarokat a kora délutáni óráktól (nyugaton korábban) kísérheti viharos, 60-90, helyenként 90 km/óra feletti szél és jégeső (helyenként 2 cm feletti átmérővel). Felhőszakadás is lehet, azaz rövid idő alatt 20-50 mm csapadék hullhat.

A heves zivatartevékenység dél körül inkább a Kisalföldön valószínű, majd délután a Dunántúl keleti felén, illetve Bács-Kiskun és Pest megyében, este, késő este az Alföld délkeleti, keleti részén. A heves zivatar 90 km/óra feletti széllel és nagy méretű jéggel járhat. Nagyobb mennyiségű, 40-50 mm csapadék nagyobb valószínűséggel a délkeleti, tiszántúli zivatarokat kísérheti késő este. Késő délutántól előbb a Kisalföldön, majd éjfélig a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén viharossá fokozódik az északnyugati szél, a legerősebb lökések 70 km/óra körül várhatók.

Hol, mennyi csapadék várható? Mikor? Mi a várható maximális szélsebesség?

bulvárdíszpinty, deomesztálva

Tüüüünde! Nem veled nevetünk hanem rajtad!

véget ért, huhh

hehe

forrás: hirszerzo.hu

velvet, ehh

érdekelne ez a megoldás, hogy hogyan legyünk professzorok még a PhD megszerzése előtt?

nyugodtan add vissza az érettségidet

Leülhetsz fiam. Egyes.

soxoros

tizenegyszeres
tényleg nem kekeckedni akarok, de ma már sokadszor nyomják a képembe hogy az ezerszázalékos növekedés az tízszeres értéked ad, pedig tizenegyszerest. persze mindez mindegy.

nevetek. nem veletek, rajtatok

a fényév tehát egy olyan év amikor sokat süt a nap. forrás: index.hu

mai lol

mai adag hülyeség

nem tudom hogy sírjak-e vagy nevessek ezen a remekbe sikerült áprilisi tréfán. idióta barmok.
nem tudom hogy sírjak vagy nevessek azon, hogy bejelölt a diplomások klubja a wiwen.
a klub a rettenetesen gáz bemutatkozó szövegen és nem mellesleg diplomával nem rendelkező közös ismerőseinken kívül legfőképpen azzal vívta ki az ellenszenvemet, hogy megpróbálja ideológiaként felhasználni azt az ál-elitista elgondolást, miszerint a diplomás ember a diplomájánál fogva lesz különb a többinél. hogy ő más. hogy amikor megszületik, ő ugyanolyan mint bárki, de amikor először hozzáér ahhoz a papírdarabhoz amire rá van írva a neve, akkor varázslatos átváltozáson megy át, megnő az IQ-ja, bölcsebb lesz és tapasztaltabb, mert a papír és ő szinergikusan egyesülek, és a franc tudja mit gondolhatnak még ilyenkor akik szerint ez mérföldkő az ember életében.
a szerkesztőség üzenete a tisztelt klubtagok felé az, hogy hát a lófaszt. ilyenkor egy darab papírt kapsz, amivel két dolgot érdemes csinálni: segget törölni vele, vagy kirakni a WCbe hogy kéznél legyen amikor rájössz, hogy számodra mégiscsak ez a legértelmesebb felhasználási módja.

demokratikus túlélőkészlet

Jó ötlet a másodfokú egyenlettel dobálózni, nyilván valami olyasféle rövidzárlat jöhetett létre TótaWé kisagyában hogy az egy parabolát ad meg, parabolaantennával pedig minden tévébámuló zombi találkozott már. Vagy a diszkriminánsról ugrott be valami? Félek, sose tudjuk meg.
Mi itt a szerkesztőségben örülünk, hogy végre konkrét formát öltött Árpád régi ötlete a választójog korlátozásáról, és mivel nem vagyoni cenzusról van szó, segítünk.

A másodfokú egyenlet általános alakja az alábbi:

Másodfokú egyenlet általános alakja

Az a, b, c paraméterek, értékük lehet akármennyi.
Az egyenelet megoldását a következő képlet szolgáltatja:

Másodfokú egyenlet általános megoldása

A megoldás menete az, hogy behelyettesítjük a paramétereket egyszer úgy hogy plusz, egyszer úgy hogy minusz és megkapjuk az egyenlet két megoldását. Az egyiket visszahelyettesítéssel ellenőrizzük. Ezek után természetesen kötelező volna diszkussziót végezni, helyhiány miatt azonban csak annyit jegyeznék meg, hogy

  1. általában két, egymással nem egyenlő megoldás van
  2. a két megoldás lehet egyenlő, ilyenkor a gyök alatti kifejezés értéke nulla
  3. a gyök alatti kifejezés lehet negatív, mivel azonban a komplex számok nincsenek benne az érettségi tananyagban, most inkább hanyagoljuk ezt a témát

Ha egyedül mégsem megy, ne feledje: a népszavazás nem dolgozat. lehet puskázni, telefonos segítséget kérni vagy levelet írni az indexnek, hogy a pirosban van a hülyeséghányados mutatója.

wtf

na tessék, kollektíve le lettünk baszva hogy nem megyünk civil újságírni az utcai harcokról. már megint ez a baromság a második nyilvánosságról. mintha ez bárkinek kötelező lenne. mintha a blogger újságíró lenne. mintha bármi (beleértve az akár plusz ötezer látogatót három napig) megérné egy verés lehetőségét.

Kisámfázták a kurucinfót keményen

“Nem hittük volna, hogy egyszer a matula.hu-ról fogunk cikket átvenni. De megtesszük, mert amit írtak, bizony elgondolkodtató. A félelmetes pedig az benne, hogy nem a kisujjukból szopták.”

möhöhö. a tegnapi cikknek hűlt helye (global guglikesben sincs, localban persze igen), de van helyette egy másik: “Matulás kamucikknek örül a buta jobboldal (…) Ezek után természetes, hogy az éses Homoki Szabó egyébként ügyesen megírt kamucikkére is úgy csap le a pletykából készült takarmányt fogyasztó jobbsutyerák mint a p@csa.”
remekül szórakozom, kérlek folytassátok.

sic transit

oké, nincs többé subbacultcha-hírlevél de van helyette indexes subba. van valami “de mi nem értünk ezzel egyet és ha kell akkor bíróságra is megyünk” szervezkedés is, amihez már csak azért is gratulálunk az érintetteknek, mert rajtuk kívül valószínűleg senki sem tudja pontosan kik is csinálták a hírlevelet. és ez volt benne a jó, simán le lehetett benne írni hogy a Deutsch már megint félrekúrt és hogy a Pálffy sorozatosan részegen vezet műsort. A subbacultcha őszinte volt mert őszinte lehetett, és ez volt benne a legjobb.
A subba soha nem lesz őszinte, mert olyan nincs, hogy valaki punk is meg kft is. Az indexes subba jövője a most körvonalazódó, óvatoskodó “jólértesült faszfej” hozzáállás lesz némi vicceskedő szöveggel és hetente egy flash alapú játékkal. Pénzért, teljesítmény-alapon, következésképpen előbb-utóbb a saskabaré színvonalán.
Gratulálunk Bede, ezt elkúrtad.

tüzivíz

meteorológusnak lenni jó, meteorológusnak lenni szép. szeretnék meteorológus lenni, ott is lehet számolgatni mindenféléket és nincs az emberen semmi felelősség.
ha bejön az előrejelzés, mindenki örül, ha nem jön be széttárják a kezünket hogy “ja kérem: a káosz az káosz”, és másnap az aktívban elmagyaráznak valamit a mérési adatok sűrűségéről és pontosságáról, a kaotikus rendszerek viselkedéséről, a modell kezdőértékeinek fontosságáról.
és azabaaj, hogy igazuk van, és az is baj, hogy matekkal is belátható, hogy igazuk van. meg az is baj, hogy soha egyetlen meteorológus sem fogja beismerni hogy még a legjobb modellje is szar ha 12 órára előre kell pontos prognózist adnia, inkább kiáll hadonászni a tévébe.
és azabaaaj, hogy ezért aztán mindenki röhög ha beigérnek valami komolyat.

Van egy héten 11 edzés, és amúgyis edzünk 11 hónapot
Kolonics György, MaNcs, XVIII. évf, 33. szám

mindezt csak azoknak az újságíróknak, akiknek van képük beilleszteni a csak szócskát bármilyen mondatba amiben szerepel egy helyezés is

1×1

majdnem minden stimmel, csak nem kétszer a hangsebességet, hanem egyszer a kétszeres hangsebességet, ld. wiki



Ennél már nincs lejjebb