mozgalmas nap volt. adtam elő, ki és meg. mások adtak is elő és másik mások le. aztán megint mások nem adtak le, de “utolsó pillanatos egyelőre” fel sem.
Archive for május, 2011
konvergenciaprobléma 4 héttel a határidő előtt megoldva.
aludtam kis megszakítással 16 órát
Szombat délutántól hétfő estig le volt kötve a bringám a BME-nél az utcán. Lelopták róla a sebességmérő foglalatát és a kábelkötegelővel felszerelt első lámpát. A hátsó lámpát félig sikerült leszedni. Az össz kár kb. 2 kHUF, remélem srácok jó szórakozás volt, tündököljék nektek az örök fényesség. Holnaptól.
most likely she has the attention span of a goldfish
A lenti FedExes rendeléshez némi számolgatás.
Áru értéke: 194 USD, szállítás 41 USD, vám+kezelés 14 kHUF, banki költségek (eddig) 3 kHUF.
Összköltség/áruérték arány: ~1,70.
Kiszállítás a rendelés leadásától számított 23. napon.
és beraktak a csomagba olyasmit is ami a webes felületen egy ideig a kosárban volt, de aztán szintén a webes felületen ki lett véve…
John Williams egy zseni és ennek ellenére vagy épp ezért, kivételesen szeretjük
az eddigi állomások: Boulder, Memphis, Köln, Frankfurt, Párizs. Világlátott IC-k lesznek, az most már elég valószínű.
upd.: dehogy Párizs, Budapest csak a számítógép hazudik. Valami nem teljesen klappol magyarországi Fedex-szel, mert a vámáru nyilatkozatot is 2010-es dátumú papíron küldték :-/
developing story: már a vecsési vámosok vizsgálják
happy end: megérkezett.
Befizettem a Kandóra a passzív félév díját. Ezek után viszont remélem hogy nem szüntetik meg.
talán bizony én vagyok a paraszt amikor szóvá teszem, hogy reggel a gyári szobában az első világháborút idéző klórgáz koncentráció van de a kosz csak szét van oszlatva a padlón és le van törve a számítógépem házáról egy ajtó.
24 órából 16-ot alvással. lájk.
Preambulum: az ott egy járda, nem bringaút. Tudom. Ettől függetlenül lesz rajta egységnyi gyalogosforgalom és száz egységnyi bringaforgalom.
Úgy vagyok ezzel a trafóval ami 2012-ig ott lesz a műegyetem rakparton hogy ég a fejem, hiszen ezt nyilván nem jól felkészült villamosmérnökök helyezték el ott, és sajnos a bölcsészeket, a büféseket és a közlekedésmérnököket is kizárhatjuk a körből vagyis jó eséllyel tisztán a beruházásban résztvevő igen kiváló építőmérnökök (és főnökeik) nyakába varrhatjuk a dolgot.
Mielőtt kimegy a fejemből megjegyezném, hogy az építőmérnök tágabban megfogalmazott munkaköre az emberiség épített infrastruktúrájának építése, fejlesztése azzal a céllal, hogy az élet ezáltal jobbá váljon. Kb. erre esküdtem fel először amikor elsőéves voltam, utána amikor lediplomáztam nameg a doktori megszerzésénél is volt valami eskü (most jut eszembe: szerintem akkor valamelyik alkalommal az alkotmányra is felesküdtem, akkor ezzel most hogy állunk?), és annak ellenére hogy ez az esküdözés kicsit fura volt már az első alkalommal is azt hiszem megállapítható, hogy akik ezt csináltak azoknak a fejében építőmérnökség és/vagy eskü ide vagy oda, valami nagyon nincs rendben.
Ha kicsit eleresztem a fantáziámat, konkrétan arra gondolok, hogy szarjon sünt az az agyhalott barom aki arra nem képes hogy kilencven fokkal elfordítson egy ilyen böszme tereptárgyat, vagy nem hagyja jóvá egy százmilliárdos beruházásban ennek a költségét. És akkor még az esetleges esküszegésről nem is tettem említést. Meg arra is gondolok hogy milyen nevetségesen amatőr és primitív és mégis jóváhagyott, átvett az a kerékpáros forgalomtechnika ami ma délutántól kezdve két-három centi vastag műanyag formájában letörölhetetlenül ott virít az aszfalton. Már ha háromszor három méter semmihez nem kapcsolódó zebra melletti bringajelzést infrának lehet tekinteni. És igazából nem is ez a trafó & tsai esete az elszomorító, hanem a lépten-nyomon látható és érzékelhető a beleszarás, a városi élet nemtörődöm tönkretétele ami hangyafasznyit sem változott az elmúlt tíz évben – a Gellért (amúgy elbaszott) felújításakor 2002 környékén ugyanúgy a gyalogosok között szlalomozott a bobcat mint most a Madách téren.
Függöny.
















































