jan
30
tesztelünk a lfszt
Filed Under Mérnök Úr | 2 Comments
azt hiszem holnap elmegyek hozzájuk és új (pénzügyi) alapra helyezzük ezt a munkát
jan
30
fél órája sikerült hozzájutnom a 2004 novemberében elnyert ösztöndíjhoz. mit mondjak, gyors.
jan
30
a hiteltől való megszabadulás három módja:
- visszafizeted
- bedöntöd a CHF-et/egekbe röpíted a HUF-ot
- eléred, hogy a CHF-et a futamidő alatt (optimális esetben: a legelején) olyan gyorsan kétszer lecseréljék, hogy a banknek ne legyen ideje szerződést módosítani
a második kettőre elég kis esélyt látok, de ha sikerülne is, olyan pozíció kell hozzá hogy addigra rég életbe lép az 1. pont, vagyis sajnos mindenképpen marad az 1. pont
(második számú válasz a kérdésre, hogy hogyan érint a hitelfelvétel? az első az, hogy ó, remekül hozzászoktam, folyamatosan nyomaszt)
jan
29
forrás: hirszerzo.hu
jan
29
figyelj csak,
Filed Under blog | 7 Comments
vettem pár napja egy lakást mondtam már? ;-)
jan
28
bank, közjegyző kipipálva
Filed Under blog | 10 Comments
Bank: hitelszerződés (eladósodtam), utána közjegyző, mert okiratba kell foglalni (minek.)
A közjegyző elég hatékonyan végezte a munkáját, értem ezalatt, hogy nemkicsit hadarva felolvasta a közkiraT, egyszer nézett csak fel, hogy megkérdezze, “melyik kocsma felett van a lakás?”
Ja, meg mellékesen megjegyezte, hogy a szigszámom alatt hárman vagyunk összesen – csak a jogsimmal tudott egyértelműen azonosítani -, ami “nem baj, de ha mondjuk ilyen utcai verekedésbe keveredik, mondjuk valami tüntetésen, ami a mi korosztályunkat erősen érinti, akkor ez elég lehet ahhoz hogy bevigyék és jól összeverjék”
Viszont állítólag másfél év alatt én voltam az első aki megkérdezte tőle, hogy pontosan mi is áll a Ptk. 525-ben.
Összességében viszont faszajól működik a rendszer, értem ezalatt hogy eddig nem töltöttem el a lakásüggyel 10 óránál többet, és már látszik a vége.
jan
23
forrás: PhD comics (remek comic strip a doktoranduszok viccekkel és kihívásokkal teli, izgalmas mozgalmas megerőltető életéről, de jó hogy túl vagyok rajta (nem))
jan
23
és megyünk kengurut nézni (nem az állatkertbe)
Filed Under Mérnök Úr, blog, szerkesztőségi hírek | 2 Comments
jan
22
egyeseket osztok
Filed Under Mérnök Úr, blog | 5 Comments
Kaptam két diplomamunkát bírálatra.
Az első után kicsit elgondolkodtam hogy sírjak-e.
A második után sírtam. De tulajdonképpen már közben is.
jan
21
nem akarok több
Filed Under blog | Hozzászólások kikapcsolva
szőrösséget firtató kérdést kapni mailben
jajhonnanismerlek kérdést kapni a wiwen
stb., köszi
jan
18
elszólta magát a Grafit
Filed Under blog | Hozzászólások kikapcsolva
“Kegyetlen Karl, s a hozzá kapcsolódó – egyébként titkos – kísérlet” képregényhős leszek vagymi LOL
jan
18
tegnap impulzusvásároltam egy lakást
Filed Under blog, lakáskeresés | 5 Comments
igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús! igérem, hogy nem fogom az ismerőseimet, kollégáimat, barátaimat, rokonaimat és akit még kifelejtettem másfél hónapon át azzal idegesíteni, hogy vettem egy 50 négyzetméteres negyedik emeleti belsőudvari kétszobás klímás konvektoros fasza állapotú lakást a ráday utca sétáló részén tökjó áron de még fel kell vennem hozzá hitelt és ez szörnyű nyomásként fog rátelepedni a következő pár évemre, lehet hogy síelni se tudok majd menni (tudom kapjam be) és nem fogok mindenkinek azzal köszönni, hogy már csak x nap van hátra a beköltözésig és olyan boldog vagy miatta, hogy ihaj, ieús!
jan
15
azért
Filed Under szerkesztőségi hírek | 1 Comment
nem írok blogot mert melózom, vili?
jan
9
és osztozunk a hasznon
Filed Under blog | 2 Comments
kéne csinálni egy céget ami úgy működik mint egy biztosító, de akkor fizet helyetted, ha megbírságol a yard
jan
9
velvet, ehh
Filed Under blog, butamédia | 4 Comments
érdekelne ez a megoldás, hogy hogyan legyünk professzorok még a PhD megszerzése előtt?
jan
5
alternatív javaslat
Filed Under blog, lakáskeresés | 1 Comment
Meg olyat is lehet, hogy reggel megemlítem a szomszédnak, hogy elköltözöm nemsokára valószínűleg, mire ő közli hogy ő is, mert az általa bérelt lakást el akarják majd adni. Innentől kezdve Aromo üzemmód on…
Nem arról van szó hogy nem tudom mit akarok, hanem arról, hogy tudom mit akarok de nem tudom hogy hol (vö.: optimumkereséses probléma). Minden megoldás érdekel, minden lehetőség megoldható. Értek hozzá, atomfizikus vagyok.
jan
5
kérdés
Filed Under blog | 17 Comments
figyelj, akkor most elmondhatod, hogy szerinted mi a jobb:
abszolút nagyon sokért (persze ez is relatív, tehát a pénztárcámhoz mérten abszolút nagyon sokért, érted, kinulláz az ügylet) de relatíve elég olcsón sokért elégjó lakást venni az überfasza helyen
vagy
abszolút elfogadható áron jó lakást venni a távolról sem überfasza, de megszokott környéken
jan
4
veszek ötöt és egybenyitom
Filed Under lakáskeresés | 3 Comments
nem hagyom hogy a macskazabáló népség tönkretegye a kedvemet
“TULAJDONOSTÓL ELADÓ a IX. kerület Lónyai utcában 5. emeleten lévő világos ‘egyéb helység’ besorolású 10 nm-es ingatlan, amely eddig lakásként volt használva. Gáztűzhely, Kézmosó, WC a folyosón található.” kép nincs :-(
“vegye meg az általam kijelölt lakóingatlant 2 szoba komfortos jó állapotú 1 utcai 1 udvari szobás földszinti lakásomért cserébe.”
jan
4
asztapicsa
Filed Under lakáskeresés, én itt most teljesen el vagyok borulva | 1 Comment
gecipicsakurvaélet
rohadt digók (már megint a rohadt digók)
úgyis megdögöltök egyszer, mi lenne ha hétfőig megtennétek?
jan
4
toronymagas favoritra leltem
Filed Under lakáskeresés | 2 Comments
hűha! ismétlem, hűha!
jan
3
Business Ingatlan Iroda
Filed Under blog, lakáskeresés | 1 Comment
Pár perce az is megvolt, hogy majdnem* elküldtem a picsába egy ingatlanügynököt aki, miután megkértem hogy ha lehet ne telefonban mondja el hogy mit tud ajánlani hanem küldjön mailt, letegezett, majd a következőt volt képes mondani: “nem küldünk emailben ajánlatot, mert minket csak azok az ügyfelek érdekelnek akik eljönnek és megnézik a lakásokat”
Asszonyom, nyomja meg a piros gombot és nyugodjék békében!
*majd most, kicsit finomabban: Business Ingatlan Iroda, üdv a google találatok tetején!
jan
3
vicc vagy valami olyasmi
Filed Under blog | 4 Comments
hogyan mondod egy szóval, hogy frigid számítástechnikus nő?
jan
3
mai best of
Filed Under blog, lakáskeresés, nonPC de leszarom | 1 Comment
hetedi kerületi ajánlatunk:
- “Alice Csodaországban” jeligére az olcsó, ámde ízléses megoldásokban bővelkedő marek józsef utcai lakást ajánljuk: képek (a zeneszoba). Be jól esik az ebéd utáni pihenés a tévé-bárpulttal megbolondított házikáponában!
- a kicsit drágább, de – hm – szép gengszterlakás (páncélüveg ablakok!) itt, itt és itt tekinthető meg. A 240 négyzetméteres, nyolc és fél szobás lakásban kényelmesen elfér az egész calad. Külön kiemelném hatvanmillás lakás fűtését biztosító klasszikus barna konvektorokat, amelyek szépen harmonizálnak a kétméteres plazmával.
jan
2
men at work
Filed Under blog | Hozzászólások kikapcsolva
próbálunk alkotni, élvégre azért vagyunk szerkesztőségi atomfizikusok
izomlázam van egyébként, minden más OK
jan
1
A macskafogó második része nem olyan rossz mint amilyennek mondják, hanem sokkal rosszabb. Egyszerűen botrányosan szar.
Egyébként boldog új évet stb.
