meg még azt akartam mondani, hogy botrányos dolog csütörtök estére rakni egy ingyenkajás-ingyenpiás röffenést, mi lesz így a nemzetgazdasággal, úgyhogy szerkesztőségileg megsértődünk és nem is megyünk hanem holnap felkerekedünk és megnézzük hol van nyár a környéken. egyetek-igyatok helyettünk is csókol mindenkit a galeri
Archive for augusztus, 2006
asztapaszta, sűrű nap volt ez, lóg a nylevem mint a patyolat
az alkesz a nefiben még mindig előre köszön és még mindig már reggel nyolckor be van rúgva
impulzuskoncerttel, sörrel, véletlenül fellelt bloggerbandával és Amorf Ördögök előadta Csókolom-számmal dícsérd a napot.
“karlsruhe”
így jár akinek légvonalban kétszázra van a ZP a munkahelyétől
“Minden munka megszerethető, csak annyi energiát kell belefeccölni, hogy ne legyen kérdés a mit-miért-hogyan.”
Steiger Antal tansegg.
“Nyugtával dícsérd a napot.”
Steiger Antal tansegg. észbe kapott
építkezünk, szépítkezünk. a galerit késznek nyilvánítom, szépnek nyilvánítom.
(a készségért köszönet tjp-nek, a szépségért meg nekem (valid oldal baszki (lenne, ha nem lenne a statgép kód :-p))
bazmeg két konkrét húgytócsa van a házunk bejárati ajtajánál, egy balról, egy jobbról, a hozzávaló szagokkal. rohadt csürhe.
(megj.: utcán vizelni alapvetően okés, igyekezzünk azonban olyan helyen művelni ezt, ahol valami nedvszívó anyagra esik a sugár. az aszfalt nem nedvszívó anyag. a házfal sem.)
ma péntek van? ma péntek van. valahol elhagytam egy napot.
oké, kaptam engedélyt. teaser szinten itt, nemsokára a Mérnökúron részletesebben


Egysávos útlezárást rendelt el hétfő délután az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az M0-s Duna-hídján. Az M1-M7 felé vezető külső sávot azért kellett lezárni, mert a dilatációs elem egyik gumibetétje olyan súlyosan eldeformálódott, hogy balesetveszélyessé vált. A lezárás előreláthatóan augusztus 27-ig tart, addig tíz kilométeresnél hosszabb torlódások is kialakulhatnak.
index.hu
Jó, de mi az a dilatáció? Per definitionem, a hőtágulásból származó mozgásokat kiegyenlítő szerkezeti elem.
Az az általános iskolai kísérlet ugye mindenkinek megvan, hogy télen kirakunk egy bedugaszolt tele üveg vizet az ablakba és ha elég hideg van, akkor reggelre szétreped a palack, köszönhetően az anyagok egyik remek tulajdonságának, a hőtágulásnak. Pontosabban: köszönhetően annak, hogy a víz térfogata 4 celsius fokon a legkisebb, alatta-felette tágul, de most nem ez a lényeg, hanem a térfogatváltozás. Meg ugye ott van a hőmérő és a bimetall, mint mindennapi példa. A jelenség az anyag atomi/kristály szerkezetének változására vezethető vissza, és ezekről jól tudják a mérnökök, hogy nem szabad elfelejtkezni róluk, ugyanis rendszerint jóval nagyobb – és gyakran más jellegű – igénybevételt okoznak, mint a tervezési terhek.
Hidak esetében egy kis számolás után azzal szembesülünk, hogy egy szabvány szerint tervezett híd a téli és a nyári szélsőségek között kb egy ezreléket, vagyis méterenként kb. 1 mm-t nyúlik-zsugorodik (80[fok] x 1000[mm] x 1.2E-5[1/fok] = 0.96[mm]) hosszirányban. Amennyiben ezt a hosszváltozást meggátoljuk például azzal, hogy nem rakunk bele dilatációt vagy nem javítjuk meg az elromlott dilatációs szerkezetet, normálerő (nyomás vagy húzás) keletkezik hídban. A keletkező normálerő a híd hosszával és a keresztmetszetének felületével egyenesen arányos*, vagyis: minél hosszabb a híd és minél nagyobb a keresztmetszete, annál nagyobb erő ébredhet benne a hőtágulás miatt. Természetesen lehet tervezni olyan hídszerkezetet ami kibírja ezt a plusz igénybevételt, de az akkor nem úgy néz ki mint egy híd hanem mint a Csernobili atomerőmű betonszarkofágja.
Ezért a hidakat (és általában az épületeket is bizonyos hossz felett) dilatációs szakaszokra bontják, vagyis úgy alakítják ki, hogy létrejöhessenek az említett elmozdulások. Ennek bevett megoldása az, hogy a saruk egy része fix, egy része pedig (jellemzően a hídfőknél) görgőkre van helyezve, amiken a híd vége arrébb tud menni ha úgy kívánják a fizika törvényei. A híd szerkezete a hídfőnél elvágólag véget ér, a hídfő és a híd csak a pályalemezbe épített, az úttest folytonosságát biztosító dilatációs szerkezet révén kapcsolódik egymáshoz.
A dilatáció felülről is látszik, a Margit-hídon vagy a Szabihídon pl. keresztbefutó fémcsíkok formájában, de gyakran alkalmaznak fésűs megoldást is (ld. kép). Kb. huszonnyolcmillió féle megoldás létezik, az M0 hídon egy viszonylag bonyolult, ollós dilatáció került beépítésre, ami annyival jobb egy egyszerű megoldásnál hogy többféleképpen tud elromolni.
A probléma – és az útlezárás – oka tehát az, hogy ha nem javítják meg a dilatációs szerkezetet amilyen gyorsan csak lehet, akkor a hídra más jellegű terhek is jutnak mint amire azt tervezték, így a javítás nélkül egy fagyos téli napon az autósok egy 15-20 centi hosszú, 2-3 méter mély szakadékkal szembesülnének az úton – már ha áll még akkor a híd (na jó, ez talán túlzás). Az azonnali felújítás a legkisebb rossz, tessék türelemmel lenni.
*ez nem teljesen igaz mert az inhomogén keresztmetszetek iránti tiszteletől jobb volna összenyomódási merevségről beszélni, meg mi van ha az anyagtörvény nem lineáris, de most legyünk nagyvonalúak
a szerkesztőség összedugta a fejét és arra jutott, hogy tapasztalatokat fog megosztani.
egy: webszerkesztés, belekontárkodtunk mostanában.
legjobb barátaid, fontossági sorrendben:
- firefox
- web developers toolbar – tudj meg mindent a látogatott oldalról, less a nagyoktól, szedd fel a tudást
- IEtab – törölheted az IE parancsikonokat mindenhonnan
- Colorzilla – színek RGB és hexa kódban + az adott elem divje. lopáshoz hasznos
- notepad – mindennel kompatibilis. az Igazi Programozó nem debuggol!
- opera – ez legalább átmegy az acid2 teszten (a valid kód amúgy hülyeség)
kettő: házimunka, ebben is kontárok vagyunk.
- az alábbiakban kivonatosan közöljük az 1001 természetes házi patikaszer c. könyv (ISBN 80-249-0515-9) ház és otthon fejezetének tanácsait: oldunk fel valamennyi szódabikarbónát vízben, ízlés szerint adjunk hozzá ecetet és citromlét. A tisztítani kívánt cuccot kenjük be vele/áztasuk bele, majd tiszta vízzel mossuk le.
- ha ez nem működik: bármi amit a tévében reklámoznak
három: bicikli.
- WD-40 – mindent pucol
- Weldtite TF2 – kend a barátnőd/célszemély bringájának láncára. hálás lesz ;-)
- sisak
- villogó
mindenki meneküljön! a tegnapi nem volt elég, ma kilenckor megint tüzijátékoznak!
jelezném minden kedves érintettnek, hogy a gyári rendszergazda töketlenkedése miatt nem megy a gyári levelezésem, úgyhogy péntek óta nem kaptam meg semmi, bármennyire is szerettétek volna. írni lehet, steiger.antal vagy karlsruhe kukac karlsruhe.hu
meteorológusnak lenni jó, meteorológusnak lenni szép. szeretnék meteorológus lenni, ott is lehet számolgatni mindenféléket és nincs az emberen semmi felelősség.
ha bejön az előrejelzés, mindenki örül, ha nem jön be széttárják a kezünket hogy “ja kérem: a káosz az káosz”, és másnap az aktívban elmagyaráznak valamit a mérési adatok sűrűségéről és pontosságáról, a kaotikus rendszerek viselkedéséről, a modell kezdőértékeinek fontosságáról.
és azabaaj, hogy igazuk van, és az is baj, hogy matekkal is belátható, hogy igazuk van. meg az is baj, hogy soha egyetlen meteorológus sem fogja beismerni hogy még a legjobb modellje is szar ha 12 órára előre kell pontos prognózist adnia, inkább kiáll hadonászni a tévébe.
és azabaaaj, hogy ezért aztán mindenki röhög ha beigérnek valami komolyat.
Van egy héten 11 edzés, és amúgyis edzünk 11 hónapot
Kolonics György, MaNcs, XVIII. évf, 33. szám
mindezt csak azoknak az újságíróknak, akiknek van képük beilleszteni a csak szócskát bármilyen mondatba amiben szerepel egy helyezés is
gyakorlat teszi a mestert
szombaton a szigeti bringatárolóban le kellett betűznöm a beengedőknek, hogy fixi. tegnap a kérdésre, hogy milyen a bringa, csak annyit mondtam hogy zöld fixi, a lány bólintott, igen, zöld fixi, beírta, mehetsz. a bringatároló és a nyilvántartás megoldásáért egyébként piros pont a szervezőknek, (de azért jövőre kicsit több helyre lesz szükség).
- (…) és megvan akkor majd csörögj vagy még jobb lenne, ha mailt küldenél.
- ez azt jelenti, hogy holnap nem leszel?
- nem, ez azt jelenti, hogy ma este kimegyek a szigetre
hatásszünet, (gondolkodás?)
- ami végülis ugyanaz.
A XXIX. Nyári Allergiajátékokat ünnepélyesen megnyitom.
a mai nap fő kérdése 11-ig: zuhanyoztam-e miután hazaértem? szerintem igen, de nem emlékszem rá. a fő kérdés a nap hátralevő részére: melyik ajtóba vertem be a fejem miután hazaértem? szerintem a nappaliéba, Hakapeszi a hálószobáéra tippel. tán ittam, tán torgok, de részeg az nem vagyok: a jövő itala a fröccs, ennyi sör után ma nem élnék.
(a Hadag Nachash-on a 200 fős tömegben felülreprezentált volt a blogszféra, nyolcat spottoltam, köztük a kissé fásultnak tűnő kispados különítményt is.)
annyi szeretnék közölni az egybegyűletekkel, hogy minden ellenkező várakozásammal shzebn hazaértem, épen.
függöny, jóéjt, whatever.
ja. megtaláltam a freeblogos molinót. a bahiától délre van a buda felőli úton.
(részegen nem postolunk, pláne nem publikáljuk, höhö)
egy ext3-as és egy swap partíció formatálásával megvolt az ubuntu uninstall, a linuxos kitérőt ezennel lezártnak tekintem. i’m a bitch of WinXP.
LOL van, Stephen Colbert ugyanis úgy döntött, hogy a legjobb az lenne, ha nem Chuck Norrisról lenne elnevezve az új híd, hanem őróla, és ennek hangot is adott a műsorában, majd a hír megjelent a Slashdoton Stephen Colbert vs The Hungarian Goverment cím alatt azzal a megjegyzéssel, hogy talán jobb lenne, ha mondjuk Colorado nevét változtatnák Colbertre.
Jelentem, a szavazós oldal azóta elérhetetlen – megvan az első magyar oldal amit ledönt a Slashdot-effekt! – és már csak ezért is érdemes volna róla elnevezni a hidat.
Megoldás. Vegyük észre, hogy…
na ilyenkor szoktam sikítva a sarokba baszni a könyvet. nekem ne kurziválj, bazmeg.
A nevem Sweinsteiger Antal és nikotinista vagyok.
WC-papírba fújom az orrom és az átnedvesedett csomót hanyag mozdulattal hajítom a laptop mögé, ott legalább nem látom. három lap, félbehajt, belefúj, elhajít. néha tüsszentek. hosszúnadrág, két pulcsi. kapucni fel. kicsit gusztustalan, de sajnos az ember nem más mint egy zsák tele jóindulatú bacilusokkal, állandóan ostromolt sziget a rosszindulatú bacilusok tengerében, és néha elönti a szenny. az egész oka valószínűleg az, hogy hakapeszivel közös hajlékunk klímája négy nap lemaradással követi a kinti viszonyokat, előállítva a légkondis megfázást légkondi nélkül, a szigetbetegséget sziget nélkül.
az orrcimpám piros lesz estére és belül is kimarja majd a takony, viszont ha jól nekiveselkedem, lehet hogy eljutok a projektormátrix spektrálfelbontásáig.
desztinációnk Trogir, az objektumot augusztus végi terminusban okkupáljuk.
agyhúgykövet kapok ezektől a barom idegenforgalmisoktól
ébredjen az ablaka alatt zúgó motorosfűrész hangjára reggel hétkor, ön!
aztán kóvályogjon egész nap mint aki fel sem ébredt, ön!
az utolsó majd valami olyasmi lesz, hogy “hú de bebasztunk”
szóval. aki még nem tudná, van győztes, a marketingcommando nevű marketing témájú blog az.
van fikázás is, amit jelen véleményem szerint erős tévút.
a fikázás oka az a tény, hogy a győztes egy – bloggerkörökben – agresszívnak mondható megoldással, ti. az üzleti partnereknek küldött mailekkel kampányolt saját maga mellett. láttunk már ilyesmit, amikor egy frissen induló blog (az istencsaszar.hu) tulaja megkérte az éppen aktuális statoldal blog kategóriájának első X helyezettjét, hogy ugyan linkeljék már be, írjanak róla stb., mert ő azt szeretné, ha látogatott lenne az oldala. volt is belőle felhördülés, ezzel ugyanis belerondított abba a komunitiban kimondatlan közmegegyezésbe, hogy 1. a linkelés tulajdonképpen elismerés (három éve tízből nyolc blog linkjei felett ott volt, hogy “respect”), 2. a statban a blogger érdemei elismeréseként tanyázik ott ahol. 3. ezeket kéréssel megszerezni nem lehet, csupán a megfelelő minőségű és mennyiségű posttal elérni. értsd: a közmegegyezés szerint a jó blog sok helyről van linkelve és sokan olvassák (de persze ez se nem szükséges, se nem elégséges feltétel).
a marketingcommando azonban erősen szakmai blog, így alapvetően eltér a fent vázolt közmegegyezéstől abban, hogy nem kell hogy a többnyire valamiféle énblogot író komuniti ismerje és elismerje ahhoz hogy jó legyen, hiszen minősége a szakmai tartalomtól függ, abban pedig legtöbben inkompetensek vagyunk, ezért nem is ismerjük nagyon az ilyen blogokat, talán nem is tartjuk igazán blognak őket. márpedig egy marketing témájú blog, ha önazonos akar maradni akkor amennyiben benevezték, köteles megnyerni ezt a versenyt, de legalábbis mindent megtenni ezért (mert különben jogos a “porbafingó kategóriás vállalkozócska” jelző). Ha kampányol, saját terepen játszik, vagyis a cél érdekében más, esetleg hatékonyabb eszközökhöz nyúl mint mi (bár ebben nem vagyok annyira biztos, hehe), akiknek nem a termék/saját magunk eladása tölti ki a napjainkat, hanem munka helyett hobbiból irogatunk csak a díjkiosztó ingyenpiájára hajtunk, arra sem vagyunk képesek, hogy kirakjuk a GB gombot a lapunkra, de nyafogunk ha nem nyerünk.
Ez nem volt csalás, csak a szabályok kreatív feszegetése. Nota bene: bárki nyerhetett volna csalással ha ráfordít két embernapot a klikkelgetésre vagy ír egy scriptet. órabérnek egyik megoldás sem lett volna rossz, bár a fentiek miatt elásta volna magát. korrekt banda vagyunk, na.
Elismerésre méltó a győzelem? Azt mondanám, a vakok közt a félszemű hozta a kötelezőt.
Szimpatikus a kampányolás módja? Nekem nem az, de nekem az istencsaszar-féle akció sem volt az (a kisvállalati credótól és a kommentektől meg hányingerem van, törtessetek csak de hagyjatok ki belőle), azonban emiatt gerinctelennek nevezni valakit kicsit erős: tudomásul kell venni, hogy a tanúsított hozzáállással nem vagyunk egy súlycsoport a profikkal, ráadásul a nyereménylaptop a Heim Pál kórháznak lesz adományozva.

















































