én tényleg azt gondoltam, hogy dolgozom még itthon egy kicsit de sajna elbasztam a fröccs keverési arányát, úgyhogy most hogyismondjam kellő derűvel fogadom a fejleményeket
Archive for július, 2006
A konzolok a befogásnál törnek, pláne ha ott a gyengített keresztmetszet. Normafa, tegnap délelőtt (Magyarország, 2006).
az idei budapest-baja kapcsán beleolvasgattam a 2003 tavaszi bejegyzéseimbe
éshát
minthacsak valaki mást olvasnék, más a stílus, más a zene. kölyök. napi három post a diplomaírás monotóniáját megszakítandó, olyanok vannak benne hogy “orális szex a nyílt utcán”, meg többé-kevésbé visszafogott káromkodások, bénázások az ansyssal, a matlabbal meg a html-lel (ezek persze azóta se változtak), a 2003-as Nantes, képgalériák, hosszas tépelődés után regisztáció a blogringbe (tjp-nél, tk domain alatt), mákos-marcipános joghurt, bankrablás, a német Szalacsi, diplomaíró kolegák, az első két belinkelés, Axel (a fóka), az Emacher szkiff, no meg a Kinyithatatlan Üveg.
minden hülyesége, nemtörődömsége és kusza gondolatai ellenére vállalnám ma is “as it is”.
egyetlen dolgot leszámítva.
bumm egy kő a szívemről
Steiger Antal nem lesz itthon az akkreditációs bizottság megjelenésekor
hihihi-hahaha
mert akkortájt a tökeit fogja az óceánban áztatni
bizonyám
(Steiger Antal egy boldog ember)
tegye fel a kezét, aki tudja hogy melyik könyvben szerepel a Tehén szobra. Így, ezzel a névvel, szóval az Ószövetség nem ér.
hint: a szerző szovjet
hint: a könyv SF
hint: a mű gyakorlatilag a szovjet válasz a Csillagok Háborújára
hint: a könyv SF
hint: a mű gyakorlatilag a szovjet válasz a Csillagok Háborújára
Álljék itt egy rövid kis szösszenet a kispad/sesblog gondolkodás nélkül uszuló kommentelőinek* arról, hogy miért okés megoldás a Margit hídi oszlopmegerősítés, és hogy miért nem. Vigyázat: kockaság, szakkifejezések.
A megerősítés szükségességét két okra lehet visszavezetni: az egyik, hogy a villamosvezetékek kicserélése miatt nagyobb teher jut az oszlopokra mint korábban, a másik, hogy az évtizedek óta tartó agyatlan sózás-nulla karbantartás kombináció nyomán elkorrodálódott az oszlop töve, pont az a rész, ami a teherbírás szempontjából mértékadó. A kutyahúgyos hír sem hülyeség, annak ugyanaz a hatása mint a sózásnak, ráadásul a kutyák télen-nyáron vizelnek.
Az oszlopok statikailag konzolnak számítanak (a konzol az egy egyik végén befogott, másik végén szabad gerenda), vagyis a rájuk ható terheket – legyünk egyszerűek: önsúly, szélteher és a kábel terhe – a befogásban normál- és nyíróerővel (függőleges és vízszintes erőkomponensek), valamint nyomatékkal veszik fel. Mindhárom igénybevétel a befogásnál a legnagyobb, ott, ahol a korrózió miatt lecsökkent a keresztmetszet. Ezért van ott a megerősítés ahol van: erősíti a sózás miatt megrongálódott részt azzal, hogy növeli a befogási keresztmetszet inerciáját.
Ronda? Hát bazmeg, kurva ronda, ipari építményben nem látsz ilyet.
A szemfülesek megkérdezhetik, hogy mi az a zártszelvény az útpálya felőli oldalon, meg miért kell ennyire szélesnek lennie, hogy fogok elférni bringával? (Mások meg azt kérdezik, hogy mi az az inercia és mi az a zártszelvény, nekik most nem válaszolunk)
Azabaaj ezzel a feladattal, hogy erősen be van korlátozva a mérnök mozgástere. Az a megoldás, hogy felhízlalják a szelvényt egy megfelelő vastagságú ráhegesztett lemezzel nem járható, úgyhogy marad a bordás megerősítés, ami viszont sajnos így néz ki és ekkora, ha kisebb lenne, nem érne semmit. A zártszelvényre valószínűleg azért van szükség, mert ha esetleg valamelyik SUV elkaszálja a megerősítést, akkor azzal jó eséllyel kidönti a teljes oszlopot, szóval ez afféle kerékvető (a dolog nem hülyeség, láttam én már autót a Frankel Leó utcai aluljáróban. a Tölgyfa utcából kanyarodott ki, szóval mindenre számítani kell). Ilyesmi célt szolgál a járdaoldali függőleges lemez is, bár egy bringás valószínűleg nem okozna ekkora kárt.
Műszakilag megfelelő? Az adott körülmények között igen. Ez a megoldás működni fog a híd felújításáig hátralevő 2-3 évre, vagyis nem fog senkit agyoncsapni egy ledőlő oszlop és az új villamos is vígan furikázhat majd. A megerősítés alternatívája az oszlopok cseréje, ami valószínűleg jóval hosszabb hídzárakkal járna mint amit elvisel a drága átlagpesti, ez esetben ugyanis valószínűleg a pályalemezhez is komolyabban hozzá kéne nyúlni, és valózínűleg problémas is lenne hipp-hopp előteremteni nyolcvan oszlopot. Szóval a megoldás műszakilag okés.
Ami nem okés, hogy egy híd ilyen állapotba kerülhet. Ez botrányos, nem is ragozom.
* az uszítás/uszulás nem az eredeti cikkszerzőnek szól
ma délelőtt terrorfenyegetettség félárnyékának szélén élő országunk rendjének őrei egy rövid dudálással jutalmazták a Szabihídban (a rakpart felett öt méterrel biztosítókötél nélkül) drótokkal ténykedő énemet. pedig ha tudnák a statikát, tudhatnák, hogy mennyire ideális hely az a robbanóanyag elhelyezésére (a nácik hülyeségének ékes bizonyítéka hogy még a Szabihidat se tudták rendesen felrobbantani), és akkor talán az is meglett volna, hogy amikor kimászok a pilonból fegyvert szegeznek rám, de legalábbis letartóztatnak, vagy legalább megpróbálják.
(2001-ben egy vidéki városban egyszerre hat rendőr vonult ki a folyópartra hogy igazoltassa az egyik legnagyobb hídtervező cég terepbejáráson résztvevő főmérnökét, aki majdnem hasonlít oszama fantomképére és ez feltűnt a szemfüles gátőrnek, lol.)
keményen rajta vagyok a témán, tegnap/ma 16 órával csökkentettem a hiányt, holnapra vélhetően konvertibilissé válok.
lesz közben nagycsaládi nagyhepaj vidéken, meglátjuk hogyan bírja majd a puccbavágott família a rövidnadrág-ing-szandál kombót esküvőn. a szerkesztőség határozott álláspontja, hogy az ember 30 fok felett nem az alkalmhoz öltözködik hanem időjáráshoz.
- Na mit szólsz hozzá, csináltunk egyet életnagyságban, hogy lássuk, miről is beszélünk. Hogy tetszik? – kérdezte lelkesen, és elém rakta azt az izét, amivel bő két hónapja munka-jelleggel foglalkozom, az elmúlt négy napban pedig keltem-feküdtem.
- Kevés benne a csavar.
ez a második én voltam, felnőttkorom minden nyűgjével-bajával. azt hiszem hétfőn felhívom és elnézést kérek érte.
(az egész egy lebaszással kezdődött, egy “de”-vel folytatódott, a végén pedig megkaptam, hogy ez huszáros volt. note to self.)
a huszárost azóta megkaptam még egyszer, majd növesztek kackiás bajszot és ha ráérek pödörgetem
reménykedjünk, hogy előbb fogy el a számolnivaló, mint az idő.
6 óra 24 perc múlva ugyanitt kell lennem az otthonról elhozott laptoppal a hátamon, frissen, üdén, kipihenten. a meló meg addigra elkészítődik, ugye.
már csak 22.
mint azt a cím is mutatja, a második harmadban ismét tetemesen nőtt a deficit.
tegnap éjjel nem nagyon tudtam kitatlálni hogy az egésznapos terepmunka (és egy kisebb baleset, mostcsak annyit hogy van egy másfél tenyérnyi vonalkód jellegű seb a bal combomon hátul) és egy bő másfélórás megbeszélés után honnan tudtam erőt meríteni a ma délutánra összerakandó jelentés tetemes részének megírásához.
hát a mai fáradtságkasszából, onnan. elég deficites.
ja, hogy kihozod első sajátalaknak egy húzott rúd kihajlását negatív sajátértékkel, aztán eladod ezt a matektudásodat sok pénzért (de azért beleírod a súgóba hogy nem vállalsz felelősséget. LOL.).
vagyis nemlol. most akkor úgy járjak házat venni, hogy megkérdezem mivel tervezték?
meghogy a ti lemezeitek úgy vannak egyensúlyban, hogy nincs bennük csavarónyomaték. gratulálok.
azt hiszem le kéne szoknom a Shift+Del esztelen használatáról
a karlsruhe.hu be lett nevezve, és be is válogatták a 106-ba, a megmondós kategóriába. a szó, hogy megmondós elég ovisnak tűnik. megmondalak. véleményünk szerint a karlsruhe.hu kb. annyira megmondós, mint amennyire helyesírási kéziszótár vagy retorikatanköny.
a szerkesztőség álláspontja a versennyel kapcsolatban jelenleg az, hogy köszönjük a jelölést a jelölő(k)nek és köszönjük a beválogatást a zsűrinek, mert így nem palánkbérlettel kell behatolnunk a rendezvényre spanolni.
(illúzióink nincsenek)
utána pár órával
volt egy egyszerű szertartás, amit végül nem zavartunk meg buzzword bingóval, egy vacsi amit nem zavartunk meg “csókot, csókot” kiabálásokkal és egy buli, amit nem zavartunk meg azzal, hogy sugárban hánytunk a kertben.
félig papírkutyák vagyunk, tán egészen azok.
volt viszont egy egyszerű szertartás, ami nem volt se közhelyes, se kínosan giccses. sőt: az elején tétován tébláboló jegyespár is volt, kissé tanácstalan de vigyorgó vőlegénnyel és remegő kezű vigyorgó menyasszonnyal, “plüssvirág”, ismeretlen gratuláló pár (feltehetően leugrottak a szomszédból), a világtörténelem (a virágtörténelem) legrövidebb csokorhajítása, remek kaja, remek társaság és az idő átlagában tekintve remek enyhe berúgás, két kisebb csúccsal.*
legyetek boldogok, nerdek. tudom hogy menni fog, mert van már benne gyakorlatotok.
*ezt tegnap éjjel írtam (csakhát). nem is volt az annyira kicsi.
ragad mint atom, halleluja!
és tessék azért fohászkodni, hogy az 50 mikrométer vastagságú TopCoat bevonóréteg (vékony acéllemezek korrózióvédelmére használja a kettes számú anyacégem) NE polietilén legyen.* valószínűleg nem az, de az ilyesmi egyesek szerint sosem árt.
délután a lábamra ejtettem egy két négyzetméteres darabot ebből a remek bevonatú termékből, és ezzel majdnem elvágtam az inakat a lábfejemen. így jár, aki szandálban mászkál ott, ahol munkavédelmi cipőben kéne.
*hasznos hint hobbibarkácsolók hszámára: a kereskedelmi forgalomban kapható ragasztók (a kétkomponensűek, a pillanatragasztók és alapvetően minden, ami nem kicsúszik a kezedből hanem hozzáragad) nagy része mindent összeragaszt mindennel, kivéve a polietilént a bármivel. Miért érdekes ez? Mert ha valamit pl. össze kell nyomnod, de nem tudod megelőzni hogy kifollyék a ragasztó a felületek közül és összeragasszon olyasmiket is amiknek nem kéne összeragadnia, akkor beteszel egy réteg foalpackot a megfelelő helyre, és amikor megszikkadt a ragasztó, egyszerűen lehúzod a fóliát. Esetleg egy csöndes vasárnap délutánon őrületbe kergetheted a családot azzal, hogy a foalpackkal lefedett százéves mahagóniasztalon pepecselsz epoxyval.
valahogy így érezhetnek azok, akik a kézzel készített csokikat és marcipánokat csinálák
az milyen, hogy áttöltögetném a 7110-esre a gépre lementett telefonszámokat, de sajnos a nokia szjbbsztt házi szoftere, amit erre a célra írtak gondos kezek nem ismeri fel a telefont. Az XP viszont igen, és szépen meg is mondja hogy ez bizony egy 7110-es, mit parancsolsz kisgazdám, csak azzal nem tudom importálni az adatokat.
a headerben levő új képet a szerkesztőség becherpig utólagos engedelmével rakta fel. köszönjük!
reggel sikeresen ráléptem a telefonomra a fürdőszobában, ami ennek következtében félig megvakult. nem a fürdőszoba, a telefon. próbálkoztam egy reboottal, de azon túl hogy teljesen elment a kép, csak hang és háttérvilágítás maradt, nem értem el vele semmit. remek, gondoltam, így azért elleszünk a szervízig, és itthon hagytam a tartalék telefont, egy 7110-est (tudod, amátrixosat). egyébként van valahol egy 3100-som is, de azt valamikor kölcsönadtam valakinek. nyilván visszakapom majd egyszer.
aztán elkezdett öt percenként pittyegni a vak mobil, mert ha a képernyő elbaszódása nem volna elég, tegnap estére megtelt a memóriája és nem fér bele több SMS, de egy azért még be szeretett volna jutni.
persze ilyenkor nemhogy az SMS olvasás, de még egy szám felhívása is komoly kihívásokkal teli, hiszen ehhez az egyszerűnek tűnő művelethez vagy meg lennie fejben a teljes telefonkönyvnek névsorba szedve, különben csak majdnem sikerül jó számot hívni, ahogy ez meg is történt párszor, vagy 100%-os biztonsággal kell vakon gépelni, amihez viszont nem árt oviban kezdeni a mobiltelefon nyomogatását, és hát én sem akkor kezdtem. így hát hallgathattam a pittyegést és az ezzel járó hangszórópercegést egész nap, egészen addig amíg fél hatkor végre lemerült ez az átkozott vacak. örültem, mert a hívás amit vártam nem jött meg, viszont már kezdem behangyásodni.
aztán. napközben lehalt a céges levelezés, és még most is halott. ez konkrétan megér egy basszameget, mert most tényleg szükségem lenne rá.
itthon azán előtúrtam hakapeszi régi 7110-esét. közben konstatáltam, hogy hat telefon van itthon, de ebből öt vagy huszas vagy nem tudja az 1800 megahertzet vagy 30-as, (a többi pedig ezek tetszőleges kombinációja), úgyhogy most tudok ugyan telefonálni, de csak úgy, hogy folyamatosan fognom kell a töltőt, mert ez az egy meg kontaktos.
az érdekfeszítő történet végére már csak annyi közölni valóm van, hogy az “igazából nem nagyon értem, hogyan maradhattunk fent nélküle” listámra a központi fűtés, az éjjelnappali, a dobozos sör, és a pizzarendelés mellé bekerült a mobiltelefon és az e-mail.
nem vagyok három napja részeg
részegen nem írunk postot. pláne nem publikáljuk.
vigyél ki légyszíves nyolc kábelt, fél kiló méhviaszt és egy villanyrezsót a Szabihíd kifolyási oldal budai pilléréhez
nevezz, kampányolj.
na persze. a goldenblog azoknak való, akik önmaguk és még pár ember tájékoztatásán/szórakoztatásán kívül is el akarnak érni valamit a blogjukkal, mondjuk pénzt akarnak keresni vagy beveszik a “második nyilvánosság”-dolgot, és összakapnak azon, hogy a scénában kinek nagyobb a fasza.
én meg majd inkább belógok a díjkiosztóra spanolni (mint tavaly), közben pedig mélyen egyetértek Karl Lohmann felügyelővel, aki “2004.09.20-án a Toldi mozi kocsmájában bambulva rájött, hogy nem lehet ilyen listákat csinálni, mert minden blogger egyenlő, akár szóba áll a szerzővel, akár nem, bár nem egyenlő mércével méretik.”
bassza meg annyira elmerültem a munkában, hogy elfelejtettem kimenni a Millenárisra
b+
b+
b+
és akkor hittem el, hogy van még olyan nő,
aki nagyobb fényt csinál mint egy
terepjárón a napfénytető
pár óráig úgy volt, hogy lesz arcképes-neves cikkem a hvg-ben olyan aláírással, hogy (a szerző atomfizikus), de aztán kiderült, hogy sajnos mégsem lesz.
nagy ügy. úgyis problémás lett volna addig magamban tartanom a dolgot.
ma este mindenesetre megünnepeljük a gólokat a szódában, akijön akinem.
(a szerző nem atomfizikus)
