mi mindenre jó a wiw

Elolvastad valaha is a wiw működési szabályzatát? Ne keress, itt a lényeg:

“Fenntartjuk a jogot, hogy az iWiW szolgáltatást minden külön értesítés nélkül bármely okból módosítsuk vagy megszüntessük, és ezzel sem Ön, sem bármely egyéb tag felé felelősséggel nem tartozunk. Ön ezennel hozzájárul, hogy az Általános Szerződéses Feltételeket vagy a Titoktartási Nyilatkozatot a saját mérlegelésünk alapján egyoldalúan megváltoztassuk, azzal, hogy módosított feltételeket az iWiW web oldalon megjelenítjük. A szolgáltatás további folyamatos igénybevételével Ön a módosított Általános Szerződéses Feltételeket elfogadja. Ennek alapján ajánljuk, hogy rendszeresen ellenőrizze az Általános Szerződéses Feltételeket.”

Az ÁSZF mögé van besorolva az adatvédelmi szabályzat, ami jelenleg azt mondja, hogy az iwiw kft. a tárolt adatokat “anonim statisztikai és analitikus bejelentési célokra felhasználja” és “ettől eltérő rendelkezés hiányában, az iWiW Kft. semmilyen módon nem kontrollálja, ellenőrzi, vagy nem hagyja jóvá az információt az iWiW-n.”

Továbbá, köteles vagy az adatlapodat a valóságnak megfelelően kitölteni és naprakészen tartani (ÁSZF, A szolgáltatás, első bekezdés vége felé).

Vagyis: jogukban áll először módosítani és utána szólni. A kezükben van egy olyan adatbázis, ami nem csak az egyes felhasználók nevét és mailcímét tartalmazza (a harmadik kötelezően megadandó adat a nick), hanem – ha meg van adva – címét, iskoláit, telefonszámát, plusz a kapcsolati rendszerét.

A fidesz oldalán állampolárok panaszkodnak napi 24 órában az “Együtt a változásért” menüpont alatt, arccal, névvel, véleménnyel. A mondanivaló a jelen vizsgálat szempontjából nem érdekes*, úgyhogy koncentráljunk az arcra és a névre és kattanjunk fel a wiwre – a budapesti lakosság bő tíz százaléka fent van (gondolom te is), lássuk, velük mi helyzet.
Csak azokat számoltam, akik név és fénykép alapján egyértelműen azonosíthatóak (pl. azonos név és azonos fénykép a két lapon) és az időseket meg sem néztem, de így is, a fidesz lapon szereplő 38 arcból legalább 8 wiwes. 100 százalékosan azonosíthatóak, a wiwen ráadásul ott van a nevük, címük, telefonszámuk és egy sor személyes adatuk.

Természetesen mindkét lapon önkéntes alapon vannak jelen, de ez nem ment meg senkit attól ha baltaarcú apu úgy dönt, hogy ő most megy és szemébe néz egyiküknek, arról nem is beszélve, hogy a “Kit ismerhetek” funkció korrekt hatékonyságának ismeretében pillanatok alatt kigyűjthető a rendszerből bármely ismerősi hálózat magja és tagjai. Lazán kapcsolódik ide, de leírom, mert a szar is belémfagyott amikor eszembe jutott, hogy a ruandai mészárls elején fegyveres csapatok járták Kigalit és az állami rádió adása alapján célzottan ölték a tuszikat. Lehetne persze mondjuk bűnüldözésre is használni a rendszert, csakhát a bűnözők nem a wiwen szervezik a bankrablásokat. Természetesen hasznos is lehet a wiw, ha mondjuk el akarunk adni gyorsan egy lakást, vagy keressük az általános iskolai havert, vagy ha le akarjuk nyomozni a csajt akit tegnap este megismertünk, de hoppá, máris belecsúsztunk a wiw egy nem feltétlenül mindenki örömére szolgáló felhasználási módjába.
De ha nem is nézzük ennyire sötéten a dolgokat, hanem csak azt nézzük, hogy egy cég kezében van egy nagy adatbázis amiben ott van minden (pontosabban: kinek több, kinek kevesebb) személyes adatunk együtt, kissé paradox a helyzet, hiszen létezik Magyarországon adatvédelmi törvény (1992/LXIII.), ami többek közt a fent említett adatok kezelését és védelmét hivatott szabályozni, és mégis, mi önként megadunk nekik szinte mindent, azért, hogy egy alapjában véve céltalan játszótéren ugrálhassunk? Utáljuk ha teleszemetelik levelesládánkat (mindkettőt), ha felhívnak a politikusok, ha egy szórakozóhelyen dohánycégek bérrabszolgái zavarnak hogy játékosan elkérjék az adatainkat és mégis belemászunk egy ilyen csapdába?

Engem komolyan érdekelne, hogy ki állhat az iwiw kft mögött, de nincs kedvem kidobni párezer forintot a cégbíróságnál, hogy kiderítsem.

(folyt köv.)

*azért kiemelném S. Pétert, aki szabadidejében a következőt csinálja: “csak józanodjak ki…, úgy berúgok, hogy nem igaz”

Légy megosztó:
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Linkter
  • Ping.fm
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • Tumblr
  • Twitter

32 Responses to “mi mindenre jó a wiw”


  1. 1 hitman

    pár hete a wiw-en megtalált az általános iskolai első szerelmem. azért így túl a harmincon ez nem semmi. már az se, hogy a; vette a fáradságot, és rákeresett a nevemre. b; emlékezett rá, hogy kell leírni.

  2. 2 Argan

    Rátapintottál a lényegre.
    Sok kis amatőr kiadja minden adatát fűnek-fának, sms-ben szavaz villalakókra, nyereményszelvényeket tölt ki, aztán meg nem érti, hogy honnan jön ez a temérdek spam, meg salesman. És ez csak egyre durvább lesz.

  3. 3 Argan

    Ja, meg a sok barom azt hiszi, hogy nincs egy külön fríméles ímélcímem csak a kommenteléshez, you know. :-)

  4. 4 tudodki

    nem vagy jogasz, m akkor tudnad, h kisse butasagokat gondolsz.
    de szep montazst tettel fel, grat.

  5. 5 tudodki

    email a regi
    megszerzem az infot ingyer, csak szar a szerver

  6. 6 karlsruhe

    koszi. kifejthetnéd, hogy hol a “bugyutaság”, hadd tanuljunk

  7. 7 gróf

    teljesen egyetértek a szöveggel.

    az emberek a saját privacyjükkel dealelnek. távközlésben is, hitelügyekben is.

    irj nekik, a lehetőség adott:

    “Személyes adatai kezeléséről a felhasználók tájékoztatást kérhetnek. Az
    adatkezelő kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt
    adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az
    adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel
    összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból
    kapják vagy kapták meg az adatokat. A tájékoztatás iránti kérelmet
    e-mailben az info@iwiw.net címre kell eljuttatni, amire 8 munkanapon belül
    választ kap az érintett. A felhasználók kérhetik adataik törlését, az
    adatkezelés időtartama pont alatt meghatározottak szerint.”

  8. 8 karlsruhe

    már szombat éjjel írtam, gondolom nem fogják elkapkodni

  9. 9 tudodki

    szivesen.

  10. 10 peter

    nem jó semmire, mert nem müxik

  11. 11 cat

    azért szerzett pár vidám pillanatot, bár az még a wiw-időszakban volt, úgy 2-3-4 éve…
    azóta alig merészkedek oda..
    bár azért elég várható volt, hogy előbb-utóbb akar majd pénzt is kivenni belőle aki eddig tette bele

  12. 12 dvorcsak

    En meg ezzel nem ertek egyet:

    domain: karlsruhe.hu
    domain-használó: Private person
    domain-használó: * * (a ka.)
    hun-id: 1000389749
    admin-kontakt: 2000438525
    tech-kontakt: 2000438526
    zone-kontakt: 2000438527
    névszerver: vh.deninet.hu[212.92.23.179]
    regisztrálva: 2005-08-11 15:27:35
    módosítva: 2005-08-11 15:27:35
    regisztrátor: 1000236692

    admin-kontakt: * * (a ka.)
    cím: * utca 6/B
    cím: 1*** Budapest
    cím: HU
    telefon: +36 *0 5** ***
    telefax:
    hun-id: 2000******

    Forras: *****.hu (a csillagokat en raktam bele) (a tobbit meg en. a ka.)

    Ehhez pl. kinek mi koze? Megis barkinek elerhetok az infok!

  13. 13 Szekeres Kata

    Irígylem a problémáidat.

  14. 14 karlsruhe

    sifi, szerintem nem érdemes elbagatellizálni ezeket a dolgokat.

  15. 15 gróf

    nekem ezt válaszolták:

    “Szemelyes adatokat harmadik felnek a rendszer hasznalatan kivul nem adtunk es adunk ki.

    Ha reszletesen erdekli adatainak kezelese, akkor be kell faradni az iWiW irodaba, mert mas modon nem tudjuk azonositani a kerest benyujtot, tehat
    eppen a szemelyes adatok vedelme erdekeben az irodaban arra kerjuk, hogy az adott regisztraciohoz kapcsolodoan egy itteni gepen lepjen be a rendszerbe.”

  16. 16 gróf

    természetesen befáradok az irodába.

  17. 17 karlsruhe

    nekem még semmit

  18. 18 Obi-Wan

    Üdve:

    Mi a helyzet az iwiw témával?
    Bement végül vki?

    Cégbíróság?

    Üdve:
    Obi

  19. 19 gróf

    voltam az irodájukban.

    bár többen írtak nekik a témában, én voltam az első, aki ténylegesen el is ment hozzájuk. háromnegyed órát beszélgettünk, készségesen válaszolt minden kérdésemre.

    adattárolás:
    – oracle adatbázist, apache+java servlet technikát használnak.
    – csak az aktuális adatokat tárolják, a módosításokat nem.
    – az ip címet logozzák.
    – jelenleg nem logozzák, hogy ki melyik fórumot nézegeti.

    adatvédelem:
    – figyelembe veszik a hatályos jogszabályokat.
    – neveket eddig nem adtak ki hirdetőnek. életkor szerint célzott hirdetés viszont már volt.
    – bármilyen aggregált lekérdezést lefuttathatnak amit ki tudnak találni. pl. hány olyan tag van, akinek 4 ismerőse van.
    – hatóság még nem kereste meg őket, nem csoda, hiszen minden adat elérhető annak, aki regisztrálva van, felesleges a megkeresés.
    – robotot tudnak detektálni. azt észreveszik, ha valaki adatot próbál lopni.
    – a legnagyobb webes kereső reklámszerverét nem engedték be.
    – konkrétan azokat az adatokat tudta volna megmutatni velem kapcsolatban, amiket megadtam magamról. ezért ettől eltekintettünk.

    hozzálállásuk:
    – a wiw üzleti vállalkozás lett. üzleti alapon próbálják megszervezni. az alapító nem örül ennek.
    – kultúrális hirdetők jelentős kedvezménnyel hirdethetnek.
    – fontosnak tartják, hogy adat ne menjen ki, ne mehessen ki. tehát például wiw-ről kivett képet elvileg nem lehet máshol felhasználni. (ezt nagyon nehéz lehet betartatni). ha adat kikerülne, azért perelni lehet. azt, akin keresztül kiment az adat.
    – önkéntes az adatszolgáltatás, nem kényszerítenek senkit adatközlésre.

    naponta 250.000-en klépnek be. főleg magyarországról.

    saját véleményem
    —————-

    aki adatot ad meg magáról, az kockázatot vállal. támadható lesz.

    a wiw tagok ilyen szempontból öntudatlanok, nem érzékelik ennek a veszélyét.
    aki fényképet is felrak, az egyenesen ökör.

    ha magánnyomozó lennék, biztos bookmarkolva lenne a wiw.

    fogok menni a telefonszolgáltatóhoz, bankhoz, email szolgáltatóhoz is.
    szeretnék látni egy híváslogot, cellainformációval három évre visszamenőleg.

  20. 20 karlsruhe

    #21
    becsülöm a kitartásodat, én odáig jutottam, hogy használhatatlan infók vannak rólam a rendszerben. aki eddig megtalált annak örülök, aki meg eddig se talált meg, az nem hiányzik (ált. isk. osztálytársak elhajtva jó messzire)
    a mobilszolgáltatós dolog érdekes lehet, mit csinálnak vajon, adnak egy hátizsáknyi CD-t az adataiddal? Ha lesz infód tőlük, érdekelne mondjuk a táblázat fejléce.

  21. 21 karlsruhe

    #20
    pár bejegyzéssel később ottvan a cégbírósági infó érdekesebb részének kivonata.

  22. 22 Trychydts

    Szerintem másokhoz hasonlóan te is egy kicsit túlreagáltad. Mivel trackback-linked nincs, ezért kézzel trackbackelem ide a hosszabb véleményem:

    http://ihateithere.freeblog.hu/archives/2006_Feb_ihateithere.htm#1239160

  23. 23 marton

    Aki ennyire óvatos, dobja ki a modemjét, vegye le a címkét a póstaládájáról, falazza be a bejáratot és hordjon maszkot.

  24. 24 Glt

    Sziasztok!
    Szeretnék iwiw tag lenni, de nincs meghívóm!
    Ha valakinek vagy egy felesleges, azt nagyon megköszönném!
    Egyből megismerkednék Vele :)
    email címem: dvscom@msn.com

    Glt

  25. 25 Pista59

    Ha valaki meghív megköszönöm.

  1. 1 speak no evil » Mi mindenre jó a wiw. Reflekt++.
  2. 2 karlsruhe » mi mindenre jó a wiw folyt.
  3. 3 karlsruhe » egy kerékpárlopás anatómiája
  4. 4 hot babes tits
  5. 5 photos of girl with hairy pussies
  6. 6 fucking asian babes
  7. 7 Apu
Comments are currently closed.


Ennél már nincs lejjebb