Archive for március, 2004

ja meg azt akartam írni vasárnap este, hogy
big step for a man, small step for the mankind
hogy lássuk életünk eseményeinek jelentőségét

tulajdonképpen égészen tehetségesen csinálom pont az ellenkezőjét annak, amit eltervezgettem
tulajdonképpen mi a faszt keresek itt még mindig
otthon kéne lennem, aludnom kéne
ahelyett, hogy várom a modellépítés végét (ld lent)
vagy felszedni egy csajt
vagy találkozni barátokkal
és inni egy egység sört
vagy felszedni egy csajt
vagy legalább valamit lépni nefitakarítás ügyben (a lelkesedés elmúlt, még egy szoba hátra van. help.)

de legalább leporoltam a biciklit és mostmár azzal közlekedem

volt ma egy találatom a nefi.hu-ról, nem tudjátok mi lehet az?

rég volt kép
tudd meg mivel szopok mostanság

alvások az elmúlt valahány napban: 2, 14, 2, 12. mindjárt elszublimálok

Közhely, de ez hátralévő életem első napja.

a tegnap esti buli helyszínén az egyik szobában még mindig ott állt a feldíszített és kivilágított karácsonyfa. így is lehet spórolni (ti. veszek egy drága ezüstfenyőt és hagyom hogy mumifikálódjon) de én majd inkább feldíszítem a fikuszt :-)

BAZMEG, EZ HÓ!! Nekem március végén ne essen a hó! Mindjárt felhívom a képviselőmet. A havat tilcsák be! Az időjárás monnyon le!

meglepő fordulat.
nem.
nem meglepő folyomány.

vasárnap költözöm

amiért nem kell 100 méternél többet gyalogolni a Nefelejcs bejáratától:

- troli-megálló (78as)
- sokáig (22) nyitva levő bolt
- nem sokáig (18) nyitva levő bolt
- nemtudommeddig nyitva levő bolt
- újságos
- hegesztőgép-szaküzlet 1
- hegesztőgép-szaküzlet 2
- kéménybélés-szaküzlet
- utazási iroda
- Bécsiszelet Vendéglő
- kocsma
- állatorvos
- Állatorvosi Egyetem

az elmúlt két hétben megvolt egy év: tél, tavasz, nyár, most pedig ősz van. ha lehet, most majd ugorjuk át a telet, oks? bár annyira most nem izgat, aludtam 10 órát, fél órája jöttem be a tanszékre szóval friss vagyok és üde és jókedvű (majdnem) és eddig csak csajok mondták hogy BN, köszi, délután konyahbútort fogunk istallálni az apámmal, este meg kultúrprogram vagyis ma harmadannyit fogok dolgozni mint bármelyik másik napon, na ez így együtt királyságos

csók

hűha, veszek ilyet munkához
ugye nem gondolod, hogy dolgozni fogok, ha nem látszik mi van a monitoron?

/me kedvesen mosolyog
tegnap azt hiszem nagyon jóindulatú és vajszívű voltam ZHiratás közben. segítettem, magyaráztam, rávezettem, figyelmeztettem. nem vettem el. kurva rendes voltam, na.

/me abbahagyja a mosolygást, átvált sátáni vigyorra, az úgyis jobban megy neki
most viszont javítani fogom a ZHkat

most már gyakrolatilag érdemes lenne listát írni, hogy miket kell még lepucolni a Nefelejcsben, és a lista nem úgy nézne ki, hogy 1. fürdőszoba, 2. konyha 3-5. szobák, stb., hanem úgy, hogy 1. szobaajtó, 2. ablak a szobámban meg ilyesmik, sőt igazából azon az ajtón már csak az egyik oldal van hátra. Ha erről a listáról mindent lehúztam, akkor olyanokat lehet még kiatalálni, hogy pl. konnektorok kipucolása, természetesen úgy, hogy 1. lákás áramtalanítása 2. konnektorok pucolása belülről, de asszem ez kihagyom.
a költözés csúszik. nem igérek semmit.

kiutazott angliába legalább 18 evezős ember, hogy részt vegyenek a Head of the River-en, amit a puhapöcsű angolok a rossz időre hivatkozva végül lemondtak. bizonyos szempontból érthető, 420×9 embert (legrosszabb eset) egyszerre elég nehéz kimenteni a vízből. huszonvalahány egység azonban mégiscsak odaállt és versenyen kívül lehúzta a pályát, respekt (képek itt) sajnos a mieink nem voltak köztük.
hát ezt hagytem ki a kéztörés miatt

update: hoppá

ma tulajdonképpen át is költözhetnék a nefelejcsbe.
át kell vinni egy ágyat (érted, ágy vagy itt, vagy ott), egy polcot, a régi hűtőnket, meg a biciklit (az utcaiharcit, a minimálbájkot egyelőre pihentetem) és máris ott vagyok egy töküres lakásban ahol még két szobához hozzá sem nyúltam (de ezeket egy nap alatt ki lehet pucolni), nincs mosógép és a konyhabútort is a helyére kell még rakni.
hát ez elég komforttalanul hangzik.
node.
faszba a konformizmussal. lépjünk egy nagyot.

cinetrip VJ torna a millenárison. Ajánlom. kezdek rájönni, hogy a millenáris egészen hasznos hely

abevleadás felé igyekezés közben életemben először láttam, ahogy egy szabálytalanul kölekedő gyalogost (piros lámpa) megbüntet a rendőr. köszi, visszakaptam a jogállamba vetett hitemet (nem)
reggel egy citroen c5 állt a kertünkben a passat helyett. nem tudom hogyan került oda.

emiatt nem lesz bűntudatom, bocs. (tudom, nem is kell hogy legyen)

ma is meleg lesz. rövidnaci, fel!

szolgálati közlemény:
bővítettem a baloldali listát. rég ideje volt, csak lusta voltam, de most, hogy kitöltöttem életem első adóbevallását erre is kerítettem egy kis időt. sziasztok!
a naplementés oldal jövőjével kapcsolatban komoly kétségeim vannak ui. túl későn megy le a nap, illetve, mi hagyjuk abba a munkát túl hamar, nézőpont kérdése (szerintem az első, de inkább késői naplemente mint naponta frissülő naplemente, tehát emiatt nem leszek szomorú)
új dizájnban is gondolkodom.

jó retkes ez a konyhabútor. mármint az a fele, amit még nem vettem kezelésbe. persze ez nem annyira meglepő azok után, hogy a fürdőszobacsempét a vízkő felett por fedte.

úgy tűnik tényleg itt a tavasz, ma estére eltünt a kertből a reggel még kb fél négyzetméteres hófolt. ja, és rövidnaciban dolgoztunk. meleg van. bár gondolom ez mindenkinek feltünt.

Jön a Gólem.
“mert ez a lemez gyengére sikerült”
el van kúrva a hangszerelés (kopog), csomó helyen nem hallható/érthető a szöveg, a zene meg annyira azért még mindig messze nem jó, hogy csak a miatt hallgassam. nem megyek végig a számokon, mert nem. ami tetszik: az a baj, lottó, gyere kislány, gyere, képviselő boogie, probléma, új világ (az utolsó kettő a hangszerelés ellenére, még sokadikra sem lehet mindenhol érteni a szöveget).
a többivel csak az a bajom, hogy nem dolgoztak rajtuk eleget, kicsit laposak.
amit teljesen nem értek, az a Mr. Márka, kit akarnak ezzel kigúnyolni? Mr. Márkát, vagy azt, aki azért fikázza ezeket az embereket (egyébként igen helyesen) mert savanyú a szőlő? hm.
a producer dala meg a királyok a házban, á, mindegy.
imho.

gangon (is) beszélgetni szuper.
közben megfázni nem szuper.
reggel smst kapni még mindig nagyon okés.
fájó fejjel szellemi munkát (hö) végezni nagyon nem okés.

a mai takarítás betegség miatt elmarad. hiányzik, esküszöm.

tegnap este 11 előtt takarítás abbahagyás Szuzával (nálam még kedvelvés, ő elfáradás). karlsruhe siettetés, sokminden otthagyás. kocsiba beszállás, elindulás, rájövés, hogy telefon fentfelejtés. káromkodás. kocsi járómotorral és Szuzával otthagyás, harmadikra felszaladás, telefon beszerzés, leszaladás, lépcsőházban riasztóhallás, káromkodás, későnodaérés, gyújtásletiltás bekapcsolás. káromkodás. indításpróbálás, kudarc, káromkodás. Kocsiban egyóra várás, újbelga-hallgatás. Féligelalvás. Egy óra múlva újrapróbálás, autó telejesen kikapcsolás. káromkodás. Szuzának taxifizetés, káromkodás, nekem egyórás hazabiciklizés, fázás, káromkodás. negyedkettőre hazaérés, káromkodás.
hatkorkelés, káromkodás.
kocsi kóddal újrainditás: 5 mozdulat, 5 másodperc. megkönnyebbülés.
fáradtnaklevés

nefelejcs-tanszék bringával: tíz perc. a kiskörutat, ha már lezárták, illett volna fel(le)takarítani is, kedves szervezők, mondjuk tegnap este, amikor már a kocsik is el voltak parancsolva onnan. ótvar koszos a környék, bár ezzel nem lóg ki a városképből, de hamár ünnep, akkor, kb nem került volna semmibe.
a múzeumkert előtt egyébként élelmes vállalkozók lufit árulnak. jó, akkor csinálok az ünnepből vurslit.

ma: konyha.

Olyan vagyok mint egy újautó-tulajdonos; kéjes örömmel nyalogatom a szerzeményt.
Szerintem a lakás is élvezi.

reggel (na jó: délben) azt gondoltam, ma egész nap egy pár citromsárga gumikeztyűt fogok bámulni (a kesztyűben meg benne a kezem és így fogom a munka végét) DE már megint itt ülök a tanszéken és abuzálom a VEM modellt, mert mégsem megy. vagyis megy, de nem úgy. nem baj, világítás van a nefelejcsben, az idő meg gyerek, lehet tolni a szekeret, uh mindjárt odarendelek egy pizzát és meglátjuk hogy én érek oda előbb vagy a pizzafutár, nekem még pénzt is kell bányásznom a kálvinon.

a nefelejcsben fogható a tilos. ez azért jól esik, kb életemben először hallgattam nem neten át.
hát ez mondjuk annyira nem igaz
de ha úgy mondom, hogy először, rádió, élvezhető minőség, akkor már igaz.

megvan az easy c. szám? nem az eredeti (a Lionel Ritchie-féle), hanem a Faith No More-változat. szvsz egyike azon kevés eseteknek ez amikor a feldolgozás egyértelműen jobb mint az eredeti (szöveget nem rakok, ellenkezik a szerkesztési elvekkel).
nem tudom, hogy a végre-valahára működő modell felett érzett megkönnyebbülés, vagy a tegnap este és az utána kapott (és csak reggel elolvasott) sms vagy az üres gyomorra megivott üveg sör, vagy a költözés tudata, vagy a mai tavaszias nap, vagy valami más vagy mindezek együtt teszik, de most megint kerek a világ(om) és ez jó érzés, pláne hogy az is megvan, hogy a innen már nem nagyon lehet mejd elbszni (mármint a modellt, de akár a többire is érthető).
egy héten belül agyő Aszú utca, beköltözöm a Nefelejcs utcai rekreációs övezetbe, ami egyelőre inkább csak övezet mint rekreációs, de már dolgozom rajta. egyvalami biztosan nem lesz ott: íróasztal, vagy bármi amit munkával kapcsolatban használni tudnék. számítógép se. halak lesznek, könyvek, zene (napsütés, vidámság).
nem igazán tudom konkrétan elmondani, hogy miért lesz jó ott lakni, ez inkább csak a szokásos zsigeri bizonyosság, kiegészítve a ténnyel, hogy végre-valahára nem kell majd órákat utaznom (kilóg a lóláb: kb négy hónapja csak autóval furikázom, de most úgyis letészem az autót, nyugodjék, különben is, az is fárasztó :-)) és főleg, nem kell majd azon paráznom hogy hogyan jutok haza egy buliból, nem fogok korán menni-későn jönni a tanszékre csak azért, hogy találjak parkolóhelyet, stb.
az összes többi meg majd szépen kialakul és csak rajtam múlik, hogy hogyan.
holnaptól enyém a lakás.

nem akarom elkiabálni.
úgy tűnik, hogy a modell, amivel lassan fél éve(!) baszakszom és ami igen kevés sikerélményt nyújtott, ámde (debár, csakhogy) igen frusztrálttá tette a karlsruhet, végül megadta magát JAL segítő kezeinek és működik. szépen, gyorsan. értsd: modellépítés kb. 5, futási idő kb 1 óra. ha ezt soknak találod, jelentkezz a cuccért, kinyomtatjuk és három kamazzal házhoz szállítjuk, hogy megoldhasd.

vannak önök között akik elmentek/elmennek a belgára? kérnék élménybeszámolót!

most egészen pontosan ilyen a hangulatom

szeretem a kezembe fogni az arcát. ugyanolyan, mint régen volt, a régi meghittség is ott van. ma úgy nézett ki, mint egy anime-hős, picit összeolvadt benne egy manga srác és egy lány (viselkedés/kinézet, mindkét nemből mindkettő) és amikor rámmosolygott, végre-újra valakinek éreztem magam.
semmi sincs veszve.

a millenárison tegnap este animációsfilm-vetítés (így jó?) volt, a Varga stúdió rendezte/szervezte. lesz két hét múlva is, ajánlom. ingyenes.
másik programajánlat: tavaszra koncentrálás a wiwen. szükségünk volna rá.



Ennél már nincs lejjebb